RETRO RÁDIÓ

Nézőpont: A többség szerint a Főváros a felelős

Nézőpont: A többség szerint a Főváros a felelős
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 04. 27. 10:34

A fővárosi önkormányzat fenntartásában üzemelő Pesti Úti Idősek Otthonában történt koronavírus-katasztrófáért kétszer annyian hibáztatják a fővárost, mint a kormányt.

A Nézőpont Intézet szombaton zárult kutatásából az is kiderült, hogy az írásbeli érettségi vizsga megtartásával a magyarok 62 százaléka egyetért.

Kétszer annyian tartják „inkább a fővárost” (40 százalék) felelősnek a Pesti Úti Idősek Otthonában történt koronavírus-fertőzésért és az immár 29 halálesetért, mint „inkább a kormányt” (21 százalék). Beszédes, hogy a válaszadás a pártpreferenciák mentén oszlik meg, de az is, hogy az ellenzéki szavazók ötöde (19 százalék) szintén a „inkább a fővárost” teszi felelőssé a fővárosi otthonban történt katasztrófáért. A budapestiek körében valamivel szorosabb a helyzet, de itt is a relatív többség, 35 százalék „inkább a fővárost” tartja felelősnek, 28 százalék viszont „inkább a kormányt”, amely egy ősszel ellenzéki többségi városban nem lehet megnyugtató adat a városvezetésnek (a megkérdezettek 37 százaléka nem tudta megítélni a kérdést).

A járványhelyzetben különösen fontos az intézkedésekbe és a döntéshozókba vetett bizalom, ezért jó hír a kormány számára, hogy döntéseivel váltakozó méretű, de többségi támogatást tudott szerezni. Leginkább a munkahelyvédelmi akcióterv kibővítésével értenek egyet a megkérdezettek (78 százalék), de kimagasló a bérek munkaadói terheinek („szochó”) csökkentésével (73 százalék), valamint a 13. havi nyugdíj visszaállításával való egyetértés is (72 százalék). Valamivel alacsonyabb, de még mindig többségi támogatást élvez a nyelvvizsga nélküli diplomaszerzés (50 százalék) és – alighanem az ellenzék meglepetésére – a kórházi ágyak felszabadítása is (53 százalék).

A következő napok kulcskérdésével, az írásbeli érettségi vizsgák májusi megtartásával is a megkérdezettek 62 százaléka egyetért, a 30 év alattiaknak az 55 százaléka. Ebben a kérdésben a szokásos, pártszimpátia szerinti gondolkodás sem érvényesül. A kormánykritikus polgárok 46 százaléka egyetért az érettségi megtartásával, 45 százaléka viszont ellenzi.

Május elejére ígérte a kormányfő a korlátozó intézkedések felülvizsgálatát, ezért fontos, hogy a szombaton véget ért kutatás szerint a kijárási korlátozásokat továbbra is a megkérdezettek háromnegyede (76 százalék) nem enyhítené, sem a határok (78 százalék), sem az iskolák (78 százalék), sem a vendéglők (73 százalék) újranyitását nem támogatják a magyarok. A boltba-járás időkorlátozásának eltörlését sem szeretné a megkérdezettek 71 százaléka, de itt volt a legmagasabb a korlátozásellenesek tábora (26 százalék).

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.