Mateusz Morawiecki, Lengyelország miniszterelnöke szerdán azt nyilatkozta, kormánya azt akarja, hogy a májusban esedékes elnökválasztás a koronavírus járvány miatt postai úton történjen meg. Az ellenzék ezt minden erejét latba vetve próbálja megakadályozni, azt feltételezve, hogy így a választás nem lesz sem szabad, sem tisztességes, sem biztonságos.
Még nem biztos, hogy a parlamenti többséget biztosító jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) párt elegendő szavazatot tud-e biztosítani a levélszavazást lehetővé tevő jogszabály módosításokhoz. A május 7-i parlamenti ülésen szavaznak majd a képviselők erről a kérdésről.
A közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy a Jog és Igazság párt által támogatott köztársasági elnök, a hivatalban lévő Andrzej Duda akár a szavazatok 50% -át is megkaphatja , ami elegendő lehet a győzelemhez. Egy közvélemény kutatás szerint ugyanakkor csak minden negyedik választópolgár támogatja a postai szavazás ötletét.
A liberális ellenzéki vezetők máris felhívták a választópolgárokat, hogy bojkottálják a választásokat, ha azok postai úton zajlanak majd.
Lengyelország a jövő héten újból megnyitja a szállodákat, bevásárlóközpontokat és gyermekgondozási létesítményeket – mondta Morawiecki, miközben felvázolta a koronavírus-karantén rendelkezések lépcsőzetes feloldására irányuló lépéseket.
A szállodák, bevásárlóközpontok és néhány múzeum május 4-én nyílik meg újra, míg a gyermekgondozási létesítmények két nappal később folytathatják a munkát.
A maszkok viselése nyilvános helyeken és a két méteres távolságtartás továbbra is kötelező lesz.
„Jelentős mértékben megnyitjuk a gazdaságot, de nem enyhítjük a biztonsági szabályokat” – mondta Morawiecki, és hozzátette, hogy az üzletek továbbra is csak egy személyt engedhetnek be 15 négyzetméterenként.
„Nem lehetünk felelőtlenek, arra kérem Önöket, hogy maradjanak fegyelmezettek” – mondta.
Jaroslaw Kaczynski annak kapcsán nyilatkozott, hogy a lengyel parlamenti alsóház a várakozások szerint a jövő héten napirendre tűzheti azt a törvénytervezetet, amelynek értelmében az idei elnökválasztáson minden szavazó levélben voksolna.
Abszurdnak nevezte Kaczynski azokat az ellenzéki felvetéseket, miszerint a PiS-nek „véres lesz a keze”, vagyis az emberek életét veszélyezteti, ha nem halasztja el választást a járvány miatt. Rámutatott: Németország bajor tartományában március 29-én tartották meg a helyhatósági választások második fordulóját, szintén kizárólag levélszavazás útján.
A választási eredmények esetleges meghamisítását illetően Kaczynski közölte: a levélben szavazás ebből a szempontból is sokkal biztonságosabb.
Annak kapcsán, hogy a lengyel ellenzék a választást jövőre akarja halasztani, a politikus elmondta: a koronavírus-járvány miatt világszerte, így Lengyelországban is „súlyos, példa nélküli gazdasági válság” várható, amellyel egy év múlva feltehetőleg „fájdalmas harcot kell vívni”.
A PiS vetélytársai „ma valószínűleg nagyon alacsonynak találják saját esélyeiket, és azt gondolják, hogy jövőre ez megváltozik” – jelentette ki.