Létrehozva: 2020.04.06.

Koronavírus: Nemzeti egység van a kormány mögött

A koronavírus elleni küzdelemben olyan polgárok is elégedettek a kormánnyal, akik korábban nem nézték jó szemmel az intézkedéseit. A Nézőpont Intézet-kutatás szerint a magyarok 78 százaléka jelezte, hogy „inkább elégedett” a kormány koronavírus terjedése ellen tett intézkedéseivel.

Az április 2. és 4. között, 1000 fő telefonos megkérdezésével készült felmérés eredményei szerint továbbra is elmondható, hogy a kormány mögött nemzeti egység alakult ki, hiszen még a hagyományosan kritikusabb Budapesten is a megkérdezettek 70 százaléka elégedettségnek adott hangot.

Hozzátették, még a kormánynál is jobban szerepelt a magyar egészségügyi rendszer, amellyel kapcsolatban erős közbizalmat tükröznek a számok. Arra a kérdésre, hogy „jól végzi-e a munkáját”, 80 százalék válaszolt igennel az egészségügyi ellátórendszer kapcsán. Az ellenzéki szavazók kétharmada (66 százalék) és a kormánypártiaknak a kilenctizede (87 százalék) volt ezen az állásponton.

A tanárok munkájával szintén nagyon magas az elégedettség (74 százalék), s a legjobban látható operatív törzzsel is 70 százalék volt elégedett. Igaz, a kormánykritikusoknak csak a 39 százaléka tartozott ide.

Rosszul jött ki a koronavírus-törvény körüli küzdelemből az ellenzék – értékeli a Nézőpont.

A választópolgároknak csak a 25 százaléka gondolta úgy, hogy jól végzik a munkájukat, s még a kormánykritikusoknak is csak a 43 százaléka gondolta ezt.

A kormánypárti politikusok munkájával viszont a megkérdezettek 58 százaléka volt elégedett, a kormánypárti szavazóknak pedig 77 százaléka – áll a közleményben.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

life.hu

Met-gála 2024: extravagáns, drámai sminket és frizurát viseltek a világsztárok - fotógaléria

mandiner.hu

Kudarc: nem jött össze a megyei listaállítás Magyar Péternek

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Zelenszkij elleni merényletet hiúsítottak meg?

POLITIK

Gyurcsány emberei Karácsony csapatában

POLITIK

Az utolsó órában vagyunk, hogy kikerüljünk a háborús őrületből

POLITIK

Akár minden második szavazatot a Fidesz kaphat a választáson