Létrehozva: 2020.04.27.

Kommandósok csaptak le a koronavírus-csalókra

Bizonyos csalók több tízezer vagy több ezer címre küldenek üzeneteket.

Bizonyos csalók több tízezer vagy több ezer címre küldenek üzeneteket. Hogyha közülük csak néhány tucatnyian vagy néhány százan válaszolnak, már jelentős pénzösszeghez juthatnak.

A Baranya Megyei Rendőrkapitányság kommandósai április 6-án egy olyan helyen ütöttek rajta, ahol a csalók az interneten kínálták a védőeszközöket, és előre kértek átutalást, de nem szállították ki az ígért árut. Összesen több tízmillió forinttal károsíthattak meg magánszemélyeket, háziorvosokat, gyógyszertárakat.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda és a Budapesti Rendőr-főkaptányság munkatársai egy fertőtlenítőt hamisító bandát füleltek le. Az okozott kár több mint 22 millió forint. A bűnűzők nem bíztak semmit a véletlenre, a matricákat profi nyomtatókkal készítették.

Siklósi Máté fogyasztóvédelmi szakértő az M1 Summa című műsorában elmondta, a „koronavírus-válsághelyzetet több csaló is igyekszik meglovagolni”.

A fogyasztóvédelmi szakértő szerint március közepe óta új helyzet állt elő. Sokkal többen vannak otthon, ezáltal

érezhetően nőtt az internetes rendelések száma.

Nem minden megrendelő tudja ugyanakkor azt, hogy a vásárlást követő 14 napig meggondolhatja magát.

A 14 napos elállásnak az a lényege, hogy a kiszállítást követően is, de még a kiszállítás előtt is mondhatjuk azt, hogy köszönjük szépen, nem kérünk ebből, kérjük vissza a vételárat, és vagy nem kérjük a terméket, vagy ha még meg sem érkezett a termék, akkor ezt ezen túl ne is szállítsák le. Amennyiben például, ha megrendeltünk valamit, és csak várunk rá, akkor az elállás erre egy nagyon-nagyon jó megoldás lesz – hangsúlyozta a szakértő.

A Magyar Nemzeti Bank is figyelmeztet

A koronavírus ügyeskedőire a Magyar Nemzeti Bank (MNB) is figyelmeztet. A jegybank információi szerint a kiberbűnözők a helyzetre hivatkozva bankkártya- és bankszámlaadatokat próbálnak kicsalni a gyanútlan ügyfelektől.

A karantén egyhangúsága sokakat gyanútlanná tehet. Az adatlopásra szakosodott bandák pontosan ezt használhatják ki, például egy szájmaszkot kínáló kéretlen levélen keresztül is.

 

origo.hu

Újabb fordulat Majka gyalázatos botrányában

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

A gazdasági együttműködés fokozása, ezért jön a kínai elnök

POLITIK

Itt a teljes névsor: Ők indulnak Budapesten a polgármesteri címekért

POLITIK

Zelenszkij elleni merényletet hiúsítottak meg?

POLITIK

Gyurcsány emberei Karácsony csapatában