Létrehozva: 2020.04.02.

Covidióták: a britek negyede bevallja, hogy kijátssza a korlátozó intézkedéseket

Egy névtelen felmérésben minden negyedik brit bevallotta, hogy nem veszi komolyan, s ha csak teheti kijátssza a korlátozási intézkedéseket. Egy másik felmérésben a megkérdezettek 14 százaléka az állította, hogy az elmúlt hetekben semmit nem változtatott a korábbi életmódján.

COVIDIOTS, az koronavírus-idióták. Így hívják Nagy-Britanniában azokat akik esztelen módon semmi veszik a vírus terjedésének megakadályozására hozott intézkedéseket.

Nem hajlandók akkor sem otthon maradni, ha semmiféle komolyabb dolguk nincsen, összevissza lófrálnak az utcán vagy éppen grillpartit rendeznek a haverokkal. Vannak akik bemásznak lezárt parkokba, hogy ott gyülekezzenek, mások házibuliznak vagy éppen sorban állnak egy boltban a leértékelt lámpaernyőkért.

Az emberek egymás hegyén-hátán tolonganak az áruházak előtt, a parkba és tengerpartra járnak csoportosan. Rengetegen nem veszik komolyan az önkéntes karantént, ugyanúgy megtartják a családi és baráti összejöveteleket, az utcán a gyerekek együtt játszanak. Az iskolákat, bölcsődéket, éttermeket és pubokat azonban bezárták. Az üzletek nyitva tartása nagyban megváltozott, bizonyos termékeket csak limitált számban lehet vásárolni és bezárták a nagyobb létesítményeket, például az edzőtermeket, s lemondtak rengeteg leszervezett programot. Az utcák azonban tele vannak fegyelmezetlenkedő emberekkel.

Történik ez mindaz akkor, amikor futótűzként terjed a betegség Nagy-Britanniában, a megbetegedések száma április 2-án 29472, a halottaké 2352.

A helyzet annyira bedurvult, hogy a rendőrség már azt kéri, hogy, ha valaki látja, hogy a szomszédai nem tartják be a korlátozó intézkedéseket, akkor jelentsék fel őket, hívják rájuk a rendőrséget.

A rendőrség három lépcsőben pénzbírságot is kiszabhat, ami az első esetben 60 fontnál (körülbelül 20 ezer forint) kezdődik, a második esetben 120 font, de elérheti az 1000 fontot, négyszáz ezer forintot is.

Az újságok külön telefonvonalakat tartanak fenn, ahol be lehet jelenteni a covidiótákat, akik akarva-akaratlan, de végső soron tovább terjesztik a járványt.

Ráadásul néhány minősíthetetlen alak, – miután figyelmeztették vagy már megbüntették őket a rendőrök – leköpte az intézkedő hivatalos személyeket. Nemcsak a rendőröket, de több esetben a betegekhez érkező mentősöket, akik figyelmeztették őket, hogy mennyire veszélyes, ha nem tartják be az előírásokat.

A köpködés és a ráköhögés annyira elszaporodott, hogy villámgyorsan módosítani kellett a jogszabályokon. Ma már gyorsított eljárásban akár 1 éves börtön is kiszabható ezért a felelőtlen cselekedetért.

És ez még nem minden. A felmérések szerint az emberek 6 százaléka továbbra is azt gondolja, hogy jobb ezt a vírust gyorsan elkapni és túlesni rajta, mint „vacakolni” a korlátozások betartásával. Az sem baj szerintük, ha a fertőzött személyek tovább adják a betegséget.

Az emberek kb. 40% -a gondolja, hogy 50 százalékos esélye van a vírus legyőzésére, és körülbelül 50%-uk úgy érzi, hogy „szinte biztosan meggyógyul”, ha megfertőződik.

Amikor Boris Johnson kormányfő a múlt hétfőn bejelentette az országos „redőnylehúzást”, az emberek karanténba zárása fő indokaként a fegyelmezetlenségüket adta meg; a már korábban nyilvánosságra hozott szigorításokat figyelmen kívül hagyva veszélyeztették saját és mások biztonságát, egyben kockára tették az egészségügyi ellátás működőképességét.

Időközben megkezdődött a kelet-londoni hatalmas ExCel kiállítási központ 600 méter hosszúságú csarnokának átalakítása. Az ideiglenes kórházban 4000 intenzív ágyat helyeznek el. Hasonló sors vár a birminghami kongresszusi központra és a Manchester Central Convention Complexre is. Ezeket az épületeket a katonaság óriási szükségkórházakká alakítja át.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Izrael elindította a támadást, véres összecsapások folynak, hatalmas a pusztítás

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

life.hu

"Megszakad a szívem, a poklot éli meg Katalin és Vilmos" - nyilatkozta a család ruhatervezője

mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Most a NATO-t fenyegeti Oroszország

POLITIK

Történelmi jelentőségű, hogy hozzánk látogat a kínai elnök

POLITIK

Gyurcsány így foglalta el a budapesti Városházát

POLITIK

Ukrajna korszerű légelhárító rendszereket kap