
Bárokat és éttermeket zártak be Svédországban
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a RipostAmi azért nagy meglepetés, mert eddig gyakorlatilag semmiféle komolyabb korlátozó intézkedést sem hoztak a járvány megfékezésére. Általában bíztak az úgynevezett nyájimmunitás megszerzésében, vagyis abban, hogy a betegségen áteső emberek nagy száma miatt áll meg a járvány terjedése.
Az országon belülről is többen bírálták ezt a hozzáállást, olyan is akadt, aki szó szerint „tömeggyilkossággal” vádolta meg a svéd politikai vezetést, akik továbbra is kitartanak amellett, hogy nem kellenek szigorú korlátozások. Ahogy ők mondták, bíznak az emberek józan belátásában és fegyelmezettségében.
Éppen ezért volt nagy meglepetés, hogy most a hétvégén öt bárt és éttermet is bezártak Stockholm fiatalok által leginkább kedvelt, trendi bulinegyedében a Sodermalmban. A hivatalos magyarázat szerint azért mert nem tartották be a kötelező távolságtartási szabályokat, magyarán ezeken a helyeken egymás hegyén-hátán zsúfolódtak össze a bulizó fiatalok.
A skandináv országban a 16 éven aluliak továbbra is járnak iskolába, a kávéházat, éttermek, bárok is nyitva maradhattak. Csupán arra szólították fel őket, hogy kizárólag asztalnál szolgáljanak fel és hogy legyen legalább 2 méteres távolság az asztalok között.
Noha a hivatalos megnyilatkozások azt sugallják, hogy a svédek fegyelmezettek és önkéntesen jogkövető magatartást tanúsítanak, a valóság sokszor egészen más. Fotók tucatjain láthatunk a járvány terjedése szempontjából veszélyes szituációkat, összetorlódó embereket, kisebb-nagyobb csoportosulásokat. A svédek ezeken a képeken szemmel láthatóan élvezik a jó időt és mintha eszükbe sem jutna a járvány.
A hatóságok az elmúlt héten többször is figyelmeztettek, hogy fokozni fogják az ellenőrzéseket és mindenkit megpróbálnak rábeszélni a fegyelmezettebb magatartásra.
A stockholmi bulinegyedben található öt legnépszerűbb bár esetében azonban most végleg betelt a pohár. Már többször is figyelmeztették őket, hogy tartsák be az úgynevezett „social distance”, a távolságtartásra vonatkozó szabályokat, csak annyi embert engedjenek be ami lehetővé teszi a 2 méteres távolságtartást, ne engedjék tetszőlegesen csoportosulni az embereket stb., de úgy látszik hiába.
Ezen a hétvégén aztán a járvány történetében először büntettek a svéd hatóságok és minden tiltakozás ellenére bezárták ezeket a híres-hírhedt bulizóhelyeket.
Sokan felháborodtak ezen az intézkedésen, a hatóság képviselője már szinte mentegetőzni kényszerült.
„A fő probléma a túlzsúfoltság volt, mind a helyiségben, mind a bejárat előtt, kint a szabadban a dohányzók között” – nyilatkozta Per Follin a stockholmi egészségügyi hivatal tisztviselője, a TT hírügynökségnek. Hozzátette, hogy bezárás azonnal történt, minden előzetes értesítés nélkül.
Svédországban a 2 méteres távolságtartási szabály mellett eddig csak az idősotthonok látogatását tiltották, valamint nem engedték ötvennél több ember gyülekezését. Ami akár kisebb színházak vagy klubok működését is lehetővé tette, ha a 2 méteres távolságot be tudták tartani. Ezen túl felkérték az embereket, ha tehetik dolgozzanak otthonról.
A svéd megközelítés sok kritikát kapott mind odahaza, mind a nemzetközi színtéren, ráadásul a halálesetek száma sokkal magasabbra emelkedett, mint a környező országokban, amelyek mind szigorúbb korlátozásokat vezettek be.
Vasárnapig a 10,3 millió lakosú Svédországban 2274 COVID-19 haláleset történt, szemben Dániával, ahol 422, és Norvégiával ahol 193 a halásos áldozatok száma, ami sokkal kisebb szám, még akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy lakosságuk a svédországinak csak körülbelül a fele.
A svéd egészségügyi tisztviselők mindazonáltal ragaszkodnak ahhoz, hogy a laza szigorítások politikája továbbra is fenntartható. Más országok drasztikus szigorító intézkedéseit károsnak tartják a társadalmi következményeket, mindenekelőtt az ugrásszerűen megnövekedett munkanélküliséget illetően.






