RETRO RÁDIÓ

A DK-s Molnár Csaba nem tudja, hogy milyen a lengyel nemzeti lobogó

Gaál József
Szerző
Gaál József
Létrehozva2020. 04. 07. 19:40

Úgy látszik, hogy a Gyurcsány-párt EP-képviselőjének lenne még mit javítania a földrajz tudásán.

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a kormány koronavírus-járvány elleni védekezésre szánt csomagja megkésett és kevés, csak egy „sebtapasz a nyílt sebre” mondta az ellenzéki párt alelnöke, Molnár Csaba a Facebookon közvetített online sajtótájékoztatón.

Molnár Csaba azt mondta, hogy a kormány még mindig csak a probléma felszínét kapargatja, és elengedte a munkavállalók, a kisvállalkozók kezét. A politikus hangsúlyozta, hogy a kormány bérkiegészítő támogatását az állami hivataloknál kell igényelni, nem jár automatikusan, ahogy Németországban és Ausztriában. Szerinte az elmúlt évek tapasztalataiból valószínűsíthető, hogy sok kis- és középvállalkozás várhatóan nem kap majd segítséget. A Gyurcsány-párt politikusa a témával kapcsoltban hétfőn reggel, amin Románia és Bulgária válságkezelő stratégiáját ajnározza. A demagóg ábrának – sok egyéb mellett – az egyik ordas nagy hibája, hogy Lengyelország neve mellett nem sikerült az alul piros, felül fehér színezésű lengyel nemzeti lobogót feltüntetni. Helyette az alul fehér, felül piros indonéz, vagy monacói zászlót vágta oda a jó képességekkel megáldott EP-képviselő.

Végezetül egy kis plusz segítség Molnár Csabának: az Orbán Viktor miniszterelnök által hétfőn bejelentett gazdaságvédelmi akcióterv értelmében, ha egy cég elveszíti a „munkaterhelésének” 15-50 százalékát, akkor a következő három hónapban az állam a bérköltségeinek a 70 százalékát biztosítja.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.