tóth gabi
Az most a legfontosabb, hogy az emberek próbálják megelőzni a megbetegedést azzal, hogy otthon maradnak, adott esetben a munkájukat is otthonról végzik, és a gyerekeik sem járnak el más közösségekbe – mondta Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője szerda reggel az M1 aktuális csatornán.
Lassítani kell a koronavírus terjedését, amit csak úgy lehet elérni, ha mindenki megérti, hogy kerülni kell minden személyes kontaktust – közölte a szóvivő.
Hangsúlyozta, hogy még a veszélyeztetett korcsoportban lévők közül is sokan úgy döntenek, hogy elhagyják otthonaikat, pedig most nagyon fontos lenne, hogy betartsák az ajánlásokat, illetve intézkedéseket, és maradjanak otthon.
„Még mindig többen vannak az utcán ahhoz képest, mint ahány embernek lennie kellene – értékelt, hozzátéve, sokan nem értették meg azt sem, hogy a gyerekeknek is otthon kell maradniuk. Mindenki maradjon otthon!” – nyomatékosította többször a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője.