RETRO RÁDIÓ

Migránsok ezrei rekedtek a senki földjén Törökország és Görögország között

RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2020. 03. 01. 08:51

Miután a hétvégén több tízezer migráns megindult Európa felé Törökországból, a görögök könnygázzal válaszoltak. A török államfő kijelentette, hogy ezentúl nyitva tartják a határokat.

Eközben bírálta Angela Merkelt is, akinek szerinte nagy szerep van abban, hogy késve kapja meg Törökország az Európai Uniótól a beígért pénzeket.

Erdogan korábban is több alkalommal kihangsúlyozta, hogy nem tartja magától értetődőnek, hogy kizárólag Törökország feladata lenne a több, mint 3 millió, többnyire Szíriából érkezett migráns ellátása. Ha Európa nem hajlandó nagyobb részt vállalni ebből a rengeteg pénzbe kerülő, súlyos közbiztonsági kérdéseket felvető feladatból, akkor kinyitja a határokat.

Stelios Petsas görög kormányszóvivő szerint péntek óta 4000 esetben akadályozták meg, hogy a menedékkérők görög területre, s ezzel az Európai Unióba lépjenek, 66 embert kellett őrizetbe venniük.

„Küzdünk. Mindent megteszünk, amit csak tudunk, hogy zárva maradjon a határ. Mostanra világossá vált, hogy ezek az emberek nem Szíriából érkeznek. Ez egy sok különböző nemzetiségből álló menekülthullám, amit Törökország küldött ránk, mi pedig megpróbáljuk kezelni ezt a példátlan helyzetet„

- közöltet Panagiotis Harelas a határrendészeti egység vezetője.

Az átjutni akaró migránsok kövekkel dobálták meg a görög biztonsági erőket. Katonai és rendőri egységek védik a szárazföldi határszakaszt, 52 a haditengerészet, illetve a parti őrség kötelékébe tartozó hajó járőrözik az Égei-tenger partjainál.

”Nem fogjuk bezárni ezeket a kapukat, ez folytatódni fog. Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy etessünk ilyen sok menekültet„

- mondta Erdogan képviselők előtt tartott beszédében. Leszögezte, hogy az Európai Uniónak tartania kell magát a menekültekkel kapcsolatos, Törökországnak tett ígéretéhez.

Szombaton Szteliosz Petszasz görög kormányszóvivő azt közölte, hogy a görög hatóságok az elmúlt 24 órában több mint négyezer illegális bevándorlót akadályoztak meg a határon abban, hogy átkeljenek Törökország felől.

A Demirören török hírügynökség úgy tudja, hogy szíriaiak, irániak, irakiak, marokkóiak és pakisztániak is vannak közöttük.

Az összecsapások szombatra virradóra, majd reggel is folytatódtak: a határ török oldaláról tudósító Szkai görög hírtelevízió szerint az emberek kövekkel dobálták a görög rohamrendőröket, akik könnygázzal, villanó- és hanggránátokkal próbálták őket feltartóztatni. Egy görög rádió híradása szerint a török katonák közben időnként lövéseket adnak le a levegőbe, hogy a határátkelő felé tereljék a migránsokat.

A közeli Kasztaniesz lakói keveslik a helyszínre vezényelt rendőrök és katonák számát, és követelik a létszámuk növelést, és a haditechnikai eszközök bevetését is, megakadályozandó a migránsok áttörését a határon.

Az AFP hírügynökség azt írja, Erdogan kijelentette, hogy a naponta átengedett menekültek száma elérheti a 30 ezret is. Erdogan hangsúlyozta, hogy az Európai Uniónak tartania kell magát a Törökországgal kötött, több millió szíriai menekült feltartóztatásáról kötött egyezséghez, és kritizálta az Unió támogatását.

A görög hatóságok az elmúlt 24 órában már több mint négyezer illegális bevándorlót akadályoztak meg a határon abban, hogy átkeljenek Törökország felől – közölte a görög kormányszóvivő.

Megdöbbentő állítás, hogy nemcsak a görög rendőrség, de szerintük a menekültek is használnak Törökországban gyártott vegyi anyagokat és könnygázt, ami azt bizonyítja, hogy szervezett, tömeges és illegális határátlépési kísérlet zajlik.

”Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a hét végéig Törökország rendelkezésére bocsássuk a szükséges eszközöket ahhoz, hogy saját területén gondoskodni tudjon a menekültekről„ – mondta Boriszov bolgár kormányfő, kihangsúlyozva, hogy Bulgária felé még nem indult meg a menekültáradat.

Közben folyamatosan nő a görög határhoz közeli törökországi Edirne városába érkezők száma. A menedékkérők közül sokan a hivatalos határátkelőkön próbálnak átjutni Görögországba, de vannak, akik átjárási lehetőséget keresnek az Evros folyón.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.