Brüsszel szervezni és nem megállítani akarja a migrációt!

POLITIK
3 éve

Koronavírus: A Momentum politikusa Olaszországban járt, majd bement dolgozni!

A Fidesz szerint a momentumos képviselő mélyen hallgatott az utazás tényéről.

Barnabás István, a paksi önkormányzat momentumos képviselője március 5-7 között Nápolyban járt, majd március 11-én részt vett a paksi önkormányzat képviselő-testület ülésén.

A politikus utazásának idején az új kínai koronavírus szinte már egész Olaszországban nagymértékben jelen volt. A központi olasz kormány március 9-én Olaszország egész területén elrendelte a legmagasabb fokozatú óvintézkedést, amelynek értelmében minimálisra korlátozták a lakosság mozgását, a lakóterületet csak engedéllyel lehet azóta is elhagyni.

Barnabás István (Facebook)

„Elképesztő felelőtlenség a Momentum politikusától. A Momentum paksi képviselője egy hete érkezett haza Olaszországból, Nápolyból. Az utazásról mélyen hallgatott, ahelyett, hogy otthon maradt volna, munkahelyén és a szerdai képviselő-testületi ülésen is megjelent. A vírus már akkor is nagymértékben volt jelen egész Olaszországban, a magyar kormány pedig már hetek óta kéri, hogy ha lehet, senki ne utazzon oda. Ma reggel a város jegyzője válságtanácskozást hívott össze, és könnyen lehet, hogy az egész városi döntéshozatal karanténba kényszerül majd.”

- írja Facebook-oldalán Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ vezetője.

Barnabás István egy, a helyzetet részletesen taglaló Facebook-bejegyzésében elismeri, hogy múlt hét szerdán részt vett a paksi képviselő-testület ülésén, de pénteken már nem ment a Paksi Borbarát Klubba, mert a munkahelyén otthoni munkavégzést rendeltek el.

„a sok járványügyi információ hatására már úgy gondolom, hogy a környezetünk megnyugtatása érdekében a két hétre világtól való elvonulás lett volna a legbölcsebb megoldás.” – fogalmazott a közösségi oldalán Barnabás István.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hatalmas káosz a Volkswagennél, leállt a győri Audi-gyár is

origo.hu

Egy lázadó anyuka átverte a reptéri személyzetet

borsonline.hu

Elviselhetetlen a fájdalma a megvakított kemecsei édesanyának, újra gyászol

mandiner.hu

Németország nem szöszözik a „kényes” könyvek fóliázásával, mint az „elmaradott” magyarok – hanem rögtön betiltja őket, úgy a tuti!

mindmegette.hu

Megvannak a dobogósok: közülük kerül ki A Konyhafőnök idei győztese!

origo.hu

Súlyos pszichés problémáiról beszélt Tóth Vera

mindmegette.hu

5 szénhidrát, amiről akkor sem kell lemondanod, ha fogyókúrázol

ripost.hu

Használd ki a jó időt, brutális, hogy mi közelít felénk

ripost.hu

Megbolondult az időjárás, ne figyelj a naptárra!

life.hu

Bármilyen meglepő, ezek a tünetek depresszióra utalhatnak(x)

mandiner.hu

Mandiner éves előfizetés, féléves áron! Váltson zöldre lapunkkal és nyerjen elektromos rollert!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Járdán parkolás? Buszsáv? Mozgássérült parkoló? Karácsony Gergelyt nem érdekli a KRESZ

POLITIK

Felrobbant egy ház Esztergomban, egy TEK-es meghalt...

POLITIK

Az OTP feljelentette Karácsony Gergelyt és mozgalmát

POLITIK

Brüsszel az amerikai befektetők érdekét védi a magyar gazdákkal szemben

POLITIK

Megőrülnek a németek: ingyen fogászat jár a migránsoknak, ők viszont nem kapnak időpontot

POLITIK

Kemény választ adott a szlovák külügy válaszaira Menczer Tamás

POLITIK

Meg akarják erősíteni az ukrán légvédelmet

POLITIK

Brüsszel szervezni és nem megállítani akarja a migrációt!