RETRO RÁDIÓ

Ezer rab is megszökhetett a karantén elől

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 03. 17. 07:30

Több száz, de az is lehet, hogy ezer fogvatartott szökött meg négy brazíliai börtönből egy nappal azt megelőzően, hogy a hatóságok felfüggesztik kijárási jogaikat az új koronavírus-járvány miatt elrendelt óvintézkedésként – közölték a hatóságok Sao Paulóban.

A hatóságok pontos számról egyelőre nem tudtak beszámolni, arra hivatkozva, hogy még összesítik az adatokat. A helyi média potenciálisan ezer rabról tett említést, akik négy börtönből szöktek meg. Egy meg nem erősített hitelességű, a közösségi médiában terjedő videófelvételen az látszik, ahogy az egyik létesítményből fogvatartottak hosszú sora távozik.

Sao Paulo állam büntetés-végrehajtási hatósága úgy nyilatkozott, hogy engedetlenség történt a börtönökben, mielőtt a fegyintézményeket lezárták volna. A kijárási és látogatási tilalmat azért rendelték el, mert félő volt, hogy az a 34 ezer rab, aki olyan kedvezményben részesül, hogy napközben elhagyhatja a létesítményt, behurcolja a vírust a börtönbe, ahol ez súlyos egészségügyi problémát okozhatna. A fogvatartottak munkába vagy tanulni járhatnak ki az intézményből minden évben öt alkalommal, egy-egy hétre.

A 210 millió lakosú Brazíliában jelenleg 234 fertőzöttet tartanak nyilván hivatalosan, a legtöbbet Sao Paulo államban.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.