Létrehozva: 2020.03.20.

Esztergom és Székesfehérvár leállította a fizetős parkolást, Karácsony szerint Budapesten ez terjesztené(!) a járványt

Több európai és amerikai nagyvárosban – köztük Bécsben – az első intézkedések között tették ingyenessé a parkolást. Több magyar nagyvárosban, például Esztergomban és Székesfehérváron is azonnal intézkedett a polgármester a parkolás ingyenessé tételéről, hogy ezzel is segítsen a járvány megfékezésében. Az érv nyomós, akár a parkoló automatákba történő pénzbedobás is terjesztheti a kórt.  A zsúfolt tömegközlekedés mindenképpen. Karácsony Gergely ezt éppen fordítva látja.

A tömegközlekedési eszközök használata most kockázatos, hiszen óhatatlanul is több ember összezsúfolódását, így fertőzésveszélyt jelent. Az osztrák főváros ezért már napokkal korábban úgy rendelkezett, hogy tízezer parkolóhelyet ingyenessé tesznek, a parkoló zónákat is felfüggesztették. Több hazai nagyváros is díjmentessé tette a parkolást, például Esztergomban és Székesfehérváron sem kell fizetni.

Esztergom volt az első

Az esztergomi polgármester, Hernádi Ádám a RIPOST megkeresésére azzal indokolta az intézkedést, hogy jelen helyzetben fokozott felelőssége van a városvezetésnek. Szerinte a parkoló-automaták használata, a pénzérmék bedobálása is terjesztheti a betegséget.

„Az országban elsőként mi függesztettük fel a fizetős rendszert. Ingyenessé tettük a parkolást, a nap bármely szakában.” nyilatkozta a polgármester. „Ennek az az oka, hogy a parkoló-automatákat naponta rengeteg ember használja, mindannyian megérintik és maga a készpénzhasználat, az érmék megfogása sem veszélytelen. Ez egy olyan döntés, amire ráhatásunk volt, és amit nekünk kellett meglépni a fokozott biztonság érdekében.  

Székesfehérváron a RIPOST megkeresésére – a polgármester dr. Cserpalkovics András kihangsúlyozta:

 

- Fontosnak tartjuk, hogy a járványos veszélyhelyzetben, aki csak teheti, maradjon otthon, akinek azonban muszáj kimozdulnia, az lehetőleg inkább saját autóját használja. Ezt segíti a parkolási díj időszakos eltörlése – indokolta a döntést a székesfehérvári polgármester. - Ezzel is hozzá tudunk járulni a járvány megfékezéséhez.

 

Na és Budapest? Az ingyenes parkolás növeli a járványveszélyt?

Megkérdeztük a fővárosi polgármesteri hivatalt, miért nem segítik sokak kérése ellenére a járvány elleni védekezést ingyenes parkolással? Meglepő válaszokat kaptunk. Szerintük például nem csökkent számottevően az utcai forgalom, miközben ezt mindannyian másképp látjuk. Ők nem látnak veszélyt a parkoló automaták és a készpénz használatában sem.

- Budapesten egyelőre nem csökkent érdemben az autós forgalom, az otthonmaradók pedig értelemszerűen egész nap használnak parkolóhelyet otthonuk közelében. Így amennyiben ingyenes lenne a parkolás, káoszt okozna a városban, ez pedig növelné a járványveszélyt közölte Karácsony Gergely kommunikációs igazgatója, Rényi Ádám.

Csakhogy a bécsi példa egyáltalán nem ezt mutatja. Az osztrák fővárosban, ahol ingyenes a parkolás, nyoma sincs káosznak az utcákon, sőt több híradás arról számol be, hogy könnyen találni szabad helyeket. Így az emberek kevésbé veszik igénybe a gyakran zsúfolt tömegközlekedési eszközöket. Ezzel is csökken a fertőzésveszély.

- Karácsony Gergely egyértelművé tette, hogy nem hajlandó ingyenessé tenni a parkolást Budapesten. Mi azt gondoljuk, hogy ez egy hibás döntés – mondja a Fidesz pénteken közzétett videójában Láng Zsolt fővárosi frakcióvezető.

A politikus szerint a fizetős parkolás felfüggesztése valós segítség lehet a fővárosban élőknek, a közösségi közlekedés tehermentesítése pedig fontos a koronavírus elleni védekezésben.

„Arra kérjük Karácsony Gergelyt, hogy gondolja meg magát és tegye ingyenessé a parkolást. Ezt a lépést a bécsi városvezetés már megtette, itt az ideje, hogy a budapesti is megtegye” – fogalmaz Láng Zsolt.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszabadulhat a pokol, atombombákhoz nyúl Oroszország

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

mandiner.hu

Kudarc: nem jött össze a megyei listaállítás Magyar Péternek

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

A gazdasági együttműködés fokozása, ezért jön a kínai elnök

POLITIK

Itt a teljes névsor: Ők indulnak Budapesten a polgármesteri címekért

POLITIK

Zelenszkij elleni merényletet hiúsítottak meg?

POLITIK

Gyurcsány emberei Karácsony csapatában