Létrehozva: 2020.03.26.

Deutsch: Gyalázatos, elfogadhatatlan és felelőtlen a LIBE bizottság ténykedése

A megelőzés és az európai emberek életének védelme helyett a LIBE bizottság hazugságokon alapuló, gonosz pártpolitikai csatározásokban vesz részt.

Gyalázatos, hogy az Európai Parlament (EP) szakbizottsága ahelyett, hogy idejét és intellektuális képességeit a koronavírus-járvány okán a megelőzés és az európai emberek életének védelmében hasznosítaná, hazugságokon alapuló, gonosz pártpolitikai csatározásokban vesz részt – jelentette ki a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja David Sassoli EP-elnöknek küldött levelében szerdán.

Az EP belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottsága (LIBE) sajtóközleményt tett közzé kedden, melyben Fernando López Aguilar szakbizottsági elnök a magyarországi veszélyhelyzettel kapcsolatos intézkedési tervek miatti aggodalmát fejezte ki.

Fotó: MTI

A magyar kormánypárti képviselők levelét aláíró Deutsch Tamás EP-képviselő közölte, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja teljes mértékben egyetért abban, hogy a demokratikus értékek és alapelvek védelmet élveznek válsághelyzetben is. Ugyanilyen fontos azonban, hogy az egyenlő és tisztességes bánásmód elve is védelemben részesüljön.

„Ha a LIBE bizottság úgy dönt, hogy megvizsgálja e vészhelyzetben alkalmazott intézkedések uniós joggal való összhangját, ezt minden tagállam esetében meg kell tennie, és nem szabadna csupán egyetlen tagállamot önkényesen kijelölnie” – fogalmazott.

Hangsúlyozta, hogy a magyar kormány veszélyhelyzeti intézkedéseinek meghosszabbítására irányuló javaslata tiszteletben tartja a jogállamiságot, és az egyetlen célja az emberi életek megmentése. Az Országgyűlés által követett eljárás teljes mértékben az alaptörvény által veszélyhelyzetre előírt szabályokon alapul. Arra is emlékeztetett, hogy különleges jogrend idején az Alkotmánybíróság zavartalanul működik. E jogállami garanciák szerves részei az alaptörvény vonatkozó cikkében foglalt különleges jogrendre vonatkozó rendelkezéseknek – tette hozzá.

A LIBE eljárása elfogadhatatlan és felelőtlen, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja pedig elvárja, hogy az EP elnöke felemelje a hangját ellene – zárta levelét Deutsch Tamás.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat