Létrehozva: 2020.03.31.

A rendkívüli intézkedések összhangban vannak az uniós szerződésekkel

A rendkívüli helyzet és az annak okán hozott rendkívüli intézkedések összhangban vannak az uniós szerződésekkel, valamint a magyar alkotmánnyal – jelentette ki Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár Twitter-üzenetében az Európai Bizottság elnökének a tagállamok által hozott rendkívüli intézkedésekről kiadott nyilatkozatára reagálva kedden.

Ursula von der Leyen nyilatkozatában egyebek mellett azt írta: a kormányoknak gyors és hatékony fellépéshez szükséges eszközökkel kell rendelkezniük az állampolgárok közegészségének védelme érdekében. Rendkívül fontosnak nevezte, hogy az intézkedések meghozatala ne az uniós szerződésekben meghatározott alapelvek és értékek rovására történjenek. Aláhúzta azt is, hogy az intézkedéseknek szükségesnek és arányosnak kell lenniük, érvényességüket korlátozni kell, „nem tarthatnak határozatlan ideig”.

Az államtitkár Twitter-üzenetében kiemelte: a magyar kormány „teljes mértékben egyetért” az Európai Bizottság elnökével, ezért a meghozott intézkedések kizárólag a koronavírus-járvány elleni küzdelemre irányulnak. Tiszteletben tartják az Európai Unió értékeit, a jogállamiságot és a sajtószabadságot – tette hozzá Kovács Zoltán.

Ez is érdekelhet

origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

magyarnemzet.hu

A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes klubbal kapcsolatos posztját

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

travelo.hu

Nem találnád ki, kik lopták el az aranyhalakat ebből a gyógyfürdőből!

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Ukrajna korszerű légelhárító rendszereket kap

POLITIK

Semjén Zsolt. Nem adunk ki menekülteket Ukrajnának

POLITIK

Magyar Péter támogatója lett az egyik hírhedt Soros-szervezet

POLITIK

Megérkezett Európába a kínai elnök