
TV2 Tények – Ezek voltak a nap legfontosabb hírei
Nincs sok időd, de kíváncsi vagy a nap legfontosabb történéseire? Összeszedtük egyetlen cikkben, mi történt itthon és a világban, a TV2 Tények segítségével.
KÉT TÍPUSA IS LEHET AZ ÚJ VÍRUSNAK
Akár két típusa is lehet a fertőző koronavírusnak az orvosok szerint, de valójában nem sok különbség van köztük. Hiába gyógyult ugyanis meg egy japán nő, a szervezetében újra megjelent a vírus. Ez azt jelentheti, hogy valójában nem is gyógyult meg teljesen vagy időközben újra elkapta. Magyarországon közben a háziorvosok már felkészültek arra, hogy esetleg koronavírusos beteghez kell kimenniük.
„NEKED KARANTÉNBAN LENNE A HELYED”
Hisztériának nevezte az egri vízilabda klub elnöke azt, amit most velük tesznek az emberek. Mindezt azért, mert nemrég tértek haza Olaszországból egy mérkőzésről, ami után a helyi uszodában edzettek. Az uszodát most bezárták, fertőtlenítik. A koronavírus-járvány miatt meccset is halasztaniuk kellett. Ráadásul nem csak a játékosokat éri atrocitás, a vízilabdázó gyerekek mellől is elülnek társaik az iskolában, de volt olyan szülő is, aki elzavarta őket a folyosóról.
ÁTSZÚRTA A VADDISZNÓ A LÁBÁT, TÚLÉLTE
Rémálmok gyötrik azt a fiatalembert, akit életveszélyesen megsebesített egy vaddisznó Tardonán. A férfi édesanyjával a birkájukat legeltette, amikor hátulról rávetette magát a vad. A vérző fiatalembernek még volt annyi lélekjelenléte, hogy megrúgja a disznót. A család szerint a vadásztársaságot kártérítési felelősség terheli.






