RETRO RÁDIÓ

Kovács Zoltán: Az illegális migráció nem politikai, hanem jogi kérdés

KOVÁCS Zoltán
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 02. 05. 15:43

Az illegális migráció nem érzelmi, nem politikai, hanem jogi kérdés. Ezt mintha Európában elfelejtették volna – mondta a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szerdán, amikor meglátogatta az Egyesült Államok és Mexikó közötti határt.

Kovács Zoltán az MTVA tudósítójának elmondta: a mexikói-amerikai határon évtizedek óta van valamilyen fizikai akadály, amelynek célja, hogy az illegálisan érkezőket feltartóztassa.

Fotó: mti

„Az Európai Uniónak is vannak határai, különös tekintettel a schengeni határra, és azok a viták, amelyeket az elmúlt öt évben folytattunk ezeknek a határoknak az átjárhatóságáról, arról, hogy szükséges-e fizikai erővel, illetve adott esetben kerítéssel védeni az illegális migrációval szemben, az itt, ebben az országban, illetve ezen a határszakaszon fel sem vetődne kérdésként, hiszen magától értetődik” – hangsúlyozta.

Hozzátette, Európa határait, a schengeni határokat ugyanilyen egyértelműen és kérdések nélkül kell védeni, mert nem érzelmi, nem politikai, hanem jogi kérdésről van sz.

A határokat meg kell védeni, azért vannak határok, hogy az azon átlépők betartsanak minden törvényt – tette hozzá Kovács Zoltán.

Az államtitkár amerikai útja során találkozik Andrew Friedmannal, az ortodox Bais Naftoli zsidó egyházközség elnökével, a Republikánus Párt kaliforniai elnökével, Jessica Pattersonnal, a Pepperdine University School of Public Policyn és az American Jewish Committee Los Angeles-i szervezetével, valamint külhoni magyarokkal.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.