Létrehozva: 2020.02.18.

Ki gondolná, hogy ebben az országban vannak a legnagyobb veszélyben a keresztények

A 2019-es listán a felmérésben szereplő 150 országból 73 országban szélsőséges, nagyon magas vagy magas szintű üldöztetés zajlott. A listát azonban egy nem elsősorban keresztény ország vezeti.

 

Ázsiában és a Közel-Keleten minden harmadik keresztény „magas” üldöztetésnek van kitéve, Afrikában hatból egy, Latin-Amerikában pedig huszonegyből egy szenved hasonló tapasztalatoktól. Nigéria a legvéresebb ország a listán, ott hal meg a hite miatt megölt keresztények kilencven százaléka.

Észak-Korea 2002 óta az első helyezett a rangsorban. A Kim Dzsongun és más országok vezetői között 2018-ban lezajlott találkozók ellenére a szakértők szerint nincs jele annak, hogy az észak-koreai keresztények életében javulás mutatkozna. Valójában a megnövekedett támadásokról és fellépésekről számoltak be, valamint körülbelül 50000–70000 olyan keresztényről, akiket táborokban tartanak fogva.

Nigéria északi és középső övezetében (középső régió) 3731 keresztényt öltek meg a hite miatt. A nigériai keresztények elhagyták a falvakat, mert azokba beköltöztek a fegyveres támadók.

A 2019-es Világfigyelő listán közzétett 4136 halálesetnek, melyet közvetlenül üldöztetés okozott, kilencven százaléka történt Nigériában.

Az indiai nacionalista kormány továbbra is megtagadja a vallásszabadságot jelentős keresztény kisebbségüktől, és egyértelműen kijelentette: indiainak lenni azt jelenti, hogy hindu vagy. Az indiai radikális hindu csoport vezetője azt mondta, hogy 2021 végére el akarja távolítani a kereszténységet Indiából.

A Világfigyelő lista 245 millió keresztényt képvisel, akiket világszerte üldöznek Jézusba vetett hitük miatt.

„A Világfigyelő listája azt mutatja, hogy ahol az evangélium elhangzik, ott üldözés történik. Ez az 50 ország azért szerepel a Világfigyelő listáján, mert az ott élő keresztények továbbra is vallják Jézusba vetett hitüket”, mondta Mike Gore, az Open Doors Australia vezérigazgatója.

A 2019-es listán a felmérésben szereplő 150 országból 73 országban szélsőséges, nagyon magas vagy magas szintű üldöztetés zajlott.

Ez azt jelenti, hogy világszerte 9-ből egy keresztény szenved el „magas” szintű üldöztetést, ami óriási növekedés a 2018-as adathoz képest. A tavalyi évben ez az arányszám 12:1 volt.

Bontsuk le a hallgatás falát! Magyarország célja, hogy lebontsa az üldözött keresztényeket körülvevő hallgatás falát – jelentette ki Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps (Magyarország Segít) című program megvalósításáért felelős államtitkárság vezetője Washingtonban február első hétvégéjén miután részt vett az évente megrendezett nemzetközi imareggelin. „A mi módszerünk lényege az, hogy közvetlenül dolgozunk együtt egyházi intézményekkel, illetve úgynevezett hitelvű jószolgálati szervezetekkel” – szögezte le. Azbej Tristan utalt arra is, hogy az amerikai partnerek bevallottan több mindent átvettek a Hungary Helps programból. A tárgyalásoknak köszönhetően várhatóan magyar-amerikai együttműködés lesz az Afrikában üldözött keresztények védelmében is. Magyarország az Európai Unió tagállamai közül elsőként csatlakozott a kezdeményezéshez. Kihangsúlyozta:

„A keresztényüldözést jó néhányan tagadják, pedig tények igazolják, hogy 250 millió embert üldöznek keresztény hite miatt.”

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újabb megdöbbentő hírek érkeztek a rákos Katalin hercegnéről

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Gyurcsány így foglalta el a budapesti Városházát

POLITIK

Ukrajna korszerű légelhárító rendszereket kap

POLITIK

Semjén Zsolt. Nem adunk ki menekülteket Ukrajnának

POLITIK

Magyar Péter támogatója lett az egyik hírhedt Soros-szervezet