RETRO RÁDIÓ

Jakab Péter szerint hátba szúrta a leköszönő elnökség

Jakab Péter szerint hátba szúrta a leköszönő elnökség
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 02. 18. 11:16

Párton belüli árulókról beszél a Jobbik elnöke egy hétfőn nyilvánosságra került felvételen – írja a Magyar Nemzet.

Jakab Péter egy Szávay István köre által kitervelt sikeres puccsot említ, és úgy fogalmaz, hogy hátba szúrták őt.

Az újdonsült elnök a párt január végi tisztújító kongresszusán tartott székfoglalójában szónokolt a Jobbik jövőbeli tervei helyett a belső ellentétekről, hatalmi harcokról, bizalomvesztésről.

(Foitó: MTI)

Az index.hu portálhoz eljuttatott mintegy nyolcperces felvételen Jakab Péter felidézi, hogy ősszel, a tisztújító kongresszus előtt öt nappal megváltoztatták a választási szabályzatot.

A leköszönő elnökség – Stummer János, Bana Tibor, Gyüre Csaba, Szabó Gábor, Sneider Tamás – úgy döntött, hogy kiveszi a vétó jogának lehetőségét a Jobbik leendő elnökének a kezéből – mondta.

Jakab Péter kijelentette, hogy 22-en titokban a hátába szúrták a kést.

Mások viszont úgy vélik, hogy amikor nyilvánvalóvá vált, hogy elnyeri az elnöki posztot Jakab, azért dönthetett az akkori elnökség a vétójog megvonásáról, hogy elejét vegyék a Jakab-féle politikai ámokfutásoknak.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.