Marics Peti
Közös úton jár Németország és Magyarország, gazdaságuk nagyon szorosan összekapcsolódott – mondta Angela Merkel német kancellár hétfőn Berlinben. A magyar kormányfő a német kancellárral közösen nyilatkozva a sajtónak azt hangsúlyozta, biztosan találnak olyan megállapodási lehetőséget az Európai Unió következő, többéves költségvetése ügyében, amely mindenkinek jó lesz, de ehhez még idő kell.
Angela Merkel a közös sajtónyilatkozatban kiemelte, hogy az európai csúcstalálkozókat leszámítva legutóbb 2019 augusztusában Sopronban, a határnyitás 30. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen találkozott Orbán Viktorral, ami jól mutatja azt a közös utat, amelyet a két ország a berlini fal leomlása óta megtett. A gazdasági együttműködés is rendkívül szoros, és nemcsak Magyarországgal, hanem a visegrádi országcsoport egészével – tette hozzá a német kancellár. Kiemelte, hogy a magyar gazdaság fejlődése „nagyon-nagyon pozitív”, ami az EU-nak is tulajdonítható.
Az EU következő hétéves költségvetésével kapcsolatban azt mondta, hogy a két ország eltérő helyzetben van, hiszen Németország nettó befizető, Magyarország pedig a büdzsé forrásainak nettó haszonélvezője. Orbán Viktor azt mondta: biztosan találnak olyan megállapodási lehetőséget az Európai Unió következő, többéves költségvetése ügyében, amely mindenkinek jó lesz, de ehhez még idő kell. Bár a magyar és a német nézőpont más, vannak olyan európai vezetők, akik nem először dolgoznak uniós költségvetésen, és biztosan találnak megállapodási lehetőséget – tette hozzá Orbán Viktor.
A miniszterelnök hangsúlyozta: beszélni fognak kétoldalú kérdésekről, de ezeknek európai dimenziójuk is van. Angela Merkel ragaszkodik ahhoz, hogy a márciusi EU-csúcson megvitassák az európai versenyképesség és iparpolitika kérdéseit. Ez lényeges találkozó lesz, hiszen a legfontosabb kérdés ma az, hogy miként nyerheti vissza versenyképességét Európa – közölte a kormányfő.
Orbán Viktor emlékeztetett: 2018 júliusi találkozójuk alkalmával a kancellár egy „pozitív agendára” tett javaslatot, amely az innovációs, digitalizációs, hadiipari és kutatás-fejlesztési együttműködést tartalmazta.
Most ennek az eredményeit is áttekintik – mondta.
Az elmúlt években csúcsot döntött a magyar-német kereskedelmi forgalom, amelynek értéke 2019-ben az 55 milliárd eurót is meghaladhatja – tette hozzá Orbán Viktor.
A miniszterelnök a megbeszélés további témájaként említette az EU bővítését. Úgy fogalmazott, hogy „Magyarország szószólója a bővítésnek”.
Az egész nyugat-balkáni bővítés kulcsországa Szerbia, a tárgyalásokat fel kell gyorsítani az országgal, mert felvétele garancia a térség stabilitására – mondta.