RETRO RÁDIÓ

Fidesz: Gyurcsányné elmenekült a kérdések elől

Fidesz: Gyurcsányné elmenekült a kérdések elől
RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2020. 02. 03. 17:29

A Fidesz szerint sokatmondó, hogy Gyurcsányné, ahelyett, hogy elhatárolódott volna Niedermüller Péter VII. kerületi polgármester kijelentéseitől, inkább elmenekült az azokra vonatkozó újságírói kérdések elől.

A kormánypárt közleményében arra reagált, hogy Dobrev Klára, a DK európai parlamenti képviselője az európai minimálbérről tartott sajtótájékoztatóján Barkóczi Balázs, a DK szóvivője válaszolt a más témában feltett kérdésekre.

A sajtótájékoztatón ebből kisebb vita alakult ki, az egyik újságíró ugyanis a termet addigra már elhagyó Dobrev Klárát akarta megkérdezni, hogy hajlandó lenne-e kitenni a ruhájára egy „fehér, heteroszexuális keresztény vagyok” feliratú kitűzőt.

A Fidesz közleményében azt írta: Gyurcsányné és a DK elnöksége ezek szerint osztozik Niedermüller Péter álláspontjában, aki szerint „rémisztő képződmények” a fehér, keresztény, heteroszexuális magyar férfiak és nők.

Úgy fogalmaztak: „ez mindent elmond arról, hogy a Gyurcsány-párt valójában hogyan is gondolkodik a magyar emberekről, akiknek többsége – az ő legnagyobb bánatukra – fehér, keresztény, és heteroszexuális”.

„Niedermüller Péternek távoznia kell a közéletből! Ami meg a minimálbért illeti, Gyurcsányék fele annyit emeltek a minimálbéren, mint a nemzeti kormány. 2010 óta több mint duplájára nőtt a minimálbér és a szakmunkás minimálbér” – írták.

Niedermüller Péter az ATV január 23-i műsorában azt mondta: „Hogyha megnézzük azt, hogy mi marad, ha lehántod ezeket a gyűlöletvalamiket (ugye, fölsoroltuk: a nem magyarok, a mások, a migránsok, a romák, a ”nemtudoménmik„), akkor ott marad egy rémisztő képződmény középen, ezek a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak – meg azért nők is vannak közöttük. (...) Ez azért borzalmas, mert ha megnézzük, hogy a világon mindenütt az úgynevezett fehér nacionalisták miből állnak össze: ebből, mondom csöndesen nektek.”

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.