Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.02.18.

A Gyurcsány vezette ellenzék falaz a börtönbizniszen nyerészkedőknek

Egyik baloldali párt sem szavazta meg, hogy a parlament egyáltalán napirendre vegye és tárgyalja a kormány javaslatát a kártalanítások leállításáról. Vagyis kiderült, hogy az ellenzék falaz a börtönbiznisznek és az azon nyerészkedőknek – mondta Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője.

A politikus felidézte: az igazságügyi miniszter a sürgősségi eljárás miatt kérte az ellenzék támogatását az Országgyűlésben, de Gyurcsányék, a szocialisták, a Jobbik, a párbeszédesek, az LMP-sek egyike sem támogatta a javaslat napirendre vételét. A csütörtöki vitáig meggondolhatják magukat – jegyezte meg.

Hozzátette: kezdettől mondják, hogy a milliárdos iparággá vált börtönbizniszen a baloldalhoz és a Soros-hálózathoz köthető ügyvédek gazdagodnak a magyar államtól kiperelt pénzeken.

Nemcsak emiatt kell felszámolni a börtönbizniszt, hanem azért is, mert rendkívül igazságtalan és felháborító, hogy erőszakos bűnözők, gyilkosok, rablók milliomosként jönnek ki a börtönből – fogalmazott. „Ez aláássa a magyar igazságszolgáltatásba vetett hitet is. Ez a joggal való gátlástalan és üzletszerű visszaélés, amit meg kell szüntetni, meg kell állítani” – jelentette ki Nacsa Lőrinc, kiemelve: ezért van szükség a kártalanítások kifizetésének felfüggesztésére és aztán majd az új szabályozásra is.

Hozzáfűzte: bíznak abban, hogy a márciusban kezdődő nemzeti konzultáción minél többen elmondják a börtönbizniszről is a véleményüket, mert ahogy az már most is látszik, nagyon komoly ellenszélre számíthatnak a baloldaltól és a Soros-hálózattól.

Ők mindent meg fognak tenni azért, hogy ez a milliárdos iparág tovább működjön, és ezáltal is fellazítsák a szigorú magyar büntetőpolitikát – mondta a kormánypárti politikus.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Két európai uniós NATO-ország is konkrét, egyértelmű világháborús fenyegetést küldött az oroszoknak

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

ripost.hu

Ezt az egyszerű lépést soha ne felejtsd el, hogy isteni ropogós legyen a rántott hús

hirtv.hu

Áthúzott nadrágszíjas plakátok várják Magyar Pétert Debrecenben

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

astronet.hu

A Vénusz a Bikába lép, a Mars a Kosba: ez a nagy egymásra találások ideje

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Tűzzel játszanak a nyugati politikusok: az orosz atombombák nem állnak bevetésre készen?

POLITIK

Gyurcsány testőre vigyáz Karácsonyra is

POLITIK

Magyar Péter összeállt azzal, aki nárcisztikus idiótának tartja

POLITIK

Tüntetés Franciaországban, migránskéselés áldozata lett egy 15 éves fiú

POLITIK

Az oroszok új rakétája 18 ezer kilométerre elér