Magyar Péter édesapja meglopta, zsarolta, késsel fenyegette a saját rokonát

INSIDER
Létrehozva: 2020.02.11.

500 millió hiányzik Gyurcsány vagyonnyilatkozatából

Csűri-csavarja a számokat, de sehogy sem stimmel. Röpködnek a százmilliók ide és oda, de a vagyonnyilatkozata inkább csak bűvészmutatványnak tűnik.

Korábban megírta a Világgazdaság hogy, Gyurcsány Ferenc az elmúlt négy évben összesen kétmilliárdnyi osztalékot vett fel céges érdekeltségeiből. 2016-ban 1 milliárd179 millió(!) forintot, 2017-ben 228 millió forintot, 2018-ban 298 millió forintot, 2019-ben pedig 238 millió forintot. Ehhez képest mára vagyonnyilatkozata alapján, a hiteleket leszámítva, alig több, mint 800 millió forintja van, értékpapírban vagy ingatlanhoz köthetően, vagyis hiányzik több száz(!) millió... De hova lett ez a rengeteg pénz?

Gyurcsány Ferenc pártja sajtóosztályán keresztül reagált a cikkben megjelentekre. Hivatalos magyarázata szerint az összeget a következőképpen spriccelte szét:

  • 300 millió osztalékfizetéshez kötődő adó
  • A felesége vagyonnyilatkozatában van 200 millió
  • A szemlőhegyi ház átépítése 100 millió
  • Kötcsei birtokon új ház 100 millió
  • Gyerekek taníttatására 70 millió
  • Nehéz helyzetű családok, civil szervezetek támogatása, a Demokratikus Koalíciónak adott támogatás 70 millió
  • Gyerekeknek lakásvásárlás és felújítás 80 millió
  • A leírt számokkal azonban több probléma is akad. Ha összeadjuk a számokat, akkor az összeg 920 millió forintot tesz ki, ami akárhogy is számoljuk, nem 1,1 milliárd forint. Ha pedig figyelembe vesszük, hogy a 920 millió forintba Gyurcsány Ferenc a 300 millió osztalékfizetéshez kötődő adót is beleszámolta, amit maga az Altus fizetett ki, akkor minimum félmilliárd forint hiányzik továbbra is.

    Természetesen arra sincs válasz, hogy vajon hova tűnhetett, mire lett elköltve a több száz millió forint.

    A Gyurcsány-párt szóvivője átlátszó hárításba kezdett:

    „A vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség célja a politikusok vagyongyarapodásának az ellenőrzése, nem pedig a pénzköltési szokásaik feltérképezése, tehát nem annak a vizsgálata, hogy a politikus mire költötte az adózott jövedelmét” – reagált a Gyurcsány Ferenc vagyonnyilatkozatáról szóló kérdésekre Barkóczi Balázs, a DK szóvivője.

    Ahogy a RIPOST korábban megírta Gyurcsány ugyancsak bőkezű volt Gyurcsánynéval, átpakolt az ő „háziszámlájára” 200, azaz kétszáz milliót, mondhatni afféle asszonytartásként. Vagyis Gyurcsányné naponta(!) 548 000 forintot költhet, ha úgy tartja a kedve. És ebből egyetlen fillért sem kellett költenie közös otthonuk, a zsidóktól elkobzott, aztán meg ÁVÓ-s központként működő villa felújítására. Gyurcsány erre a célra bőkezűen odalökött külön 100 azaz százmillió forintot. Csillogjon-villogjon az uszodával, szaunával ellátott akár házi wellness-szállodának is minősíthető luxusvilla. Amit egyébként 4-5 éve egyszer már pazar módon felújítottak.

     

    origo.hu

    Ezek a csapatok várhatnak a Fradira a BL-ben - hatalmas tétje van a Real Madrid-BVB finálénak

    ripost.hu

    Ezzel vége? A legrosszabbat jósolta az időutazó, nincs sok hátra

    borsonline.hu

    Megsúgták az égiek: hamarosan extra pénz üti a kezét ennek az 5 csillagjegynek

    magyarnemzet.hu

    Az orosz nukleáris radarrendszerre mért ukrán csapás megijesztette a Nyugatot + videó

    life.hu

    Károly király üzent: nagy a baj - Kamilla és ő is imádkozik

    magyarnemzet.hu

    Egy lépésre a világháború, a balti államok és Lengyelország megnevezték a csapataik Ukrajnába küldésének feltételeit

    ripost.hu

    Jön a változás, 3 csillagjegy életébe szól bele az univerzum

    mindmegette.hu

    Megható ajándékot kapott Budapestről Jamie Oliver: 49. születésnapján köszöntötték a séfet

    ripost.hu

    Most jött a hír: tömegkarambol történt, ezekben a percekben is mentenek

    ripost.hu

    Valóra vált Szabó Zsófi álma: a világ legszebb férfijával találkozott - fotó

    ripost.hu

    Ellepték a kerted a csigák? Így inthetsz búcsút nekik nyomban

    ripost.hu

    Három csillagjegy, akinek gyökeresen megváltozik az élete júniusban

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    POLITIK

    NATO különleges küldetés indulhat Ukrajnában: mi áll a háttérben?

    POLITIK

    Hajléktalanok vertek tábort a Mariahilfer Strassén Bécsben

    POLITIK

    Újabb 100 milliárd eurót pumpálnának a háborúba, már Trump győzelmére készülnek

    POLITIK

    Három ukrán férfi nyilatkozott: A háborút nem lehet túlélni

    POLITIK

    Putyin: Az ukrán hadsereg nem tudja megfordítani a háború menetét

    POLITIK

    Donald Trump: Orbán Viktor nem akar háborút, én sem akarok

    POLITIK

    Magyar választók adatai Soros támogatóinak cseh cégénél

    POLITIK

    A háború fokozódik. Belgium 30 vadászrepülőt ad Ukrajnának