Létrehozva: 2020.01.25.

Sok magyar ügyvéd keresett nagyon jól a börtön-biznisszel

Miközben „emberbaráti” álarc mögé bújtak, valójában a zsebüket tömték. Ijesztő ez az összegzés.

Az igazságügyi kimutatások szerint a büntetés-végrehajtási törvény 2017-es módosítása és 2019. december 31-e között 8,6 milliárd forintot pereltek ki az államtól a fogvatartottak. Ebből alig valamivel több, mint egymilliárd forint a sértetti kártérítésre és a gyermektartási díjhátralékra kifizetett összeg. A többi a raboké és a zsírosan kereső ügyvédeké!

A leginkább felháborító esetek: A közvélemény óriási felháborodását váltotta ki, hogy az olaszliszkai Szögi Lajos lincselői közül ketten is több millió forintos kártérítést kaptak. H. Dezső elsőrendű vádlott tavaly márciusban 5 millió forintot kapott a rossz tartási körülmények miatt, majd nem sokkal ezután F. György hatodrendű vádlottnak is megítéltek 6 millió forint kártérítést ugyanezen okból. De ez csak két eset, további 12 ezer van folyamatban és már több mint 10 milliárd forint kártérítést fizetett ki a Magyar Állam a pernyertes bűnözőknek. Borzolta a kedélyeket a battonyai rém kártalanítása is, akit tényleges életfogytiglanig tartó szabadságvesztésre ítéltek, mert kegyetlenül megkínozta és megölte fiatal áldozatát, mégis 2,5 millió forintot kapott a „rossz fogva tartási körülmények” miatt. 2018-ban több mint 3 milliárd forintot fizetett ki a magyar állam bűnözők részére, akik mellett leleményes ügyvédek is gazdagodtak a börtönbizniszen. Bár a magyar jogrendszer biztosítja a lehetőséget a kártalanításra, de a törvényt a valódi jogsértésekre találták ki, nem azokra az álügyekre, amelyben a bíróságok alkalmazzák azt. A szakemberek szerint az enyhe uniós szabályozás miatt tudnak futószalagon pereket nyerni a börtönbizniszt működtető ügyvédi irodák.

Azt, hogy ki mennyit kaszál a börtönbizniszen, az ügyvédi titok miatt legfeljebb megbecsülni lehet. Azoknál, akik mindenért felszámolnak ellenszolgáltatást, egy konzultáció általában 30-50 ezer forintba kerül, és a kártérítési eljárások megindításához legalább egy találkozóra szükség van. Ha a fent említett, kerekítve kilencezer olyan ügynek, amiben ügyvéd járt el, csak a felében kértek pénzt a személyes egyeztetésért, akkor az összességében 135-225 millió forint bevételt jelent az érintett jogászok számára – tulajdonképpen egy pár perces beszélgetésért. A büntetés-végrehajtási bírósághoz címzett beadvány elkészítése további több tízezer forintba kerülhet, noha elkészítése a rendelkezésre álló minták, és a kötelező, valamennyi iratban ismétlődő panelek miatt nem igényel többet fél óránál. Az ügyvédek legnagyobb haszna viszont nyilvánvalóan a sikerdíjból származik. Ezek mértéke a megbízótól, a kártérítési összeg várható mértékétől, valamint a jogi képviseletet ellátó nevétől és vérmérsékletétől függően öt-tíz, de akár harminc százalék is lehet. Összességében tehát a fogvatartottakat képviselő ügyvédek együttesen akár kétmilliárd forint körüli hasznot is húzhattak a börtönbizniszen, ami majdnem kétszerese a sértetti kártalanításra fordított pénznek.

Orbán Viktor évkezdő sajtótájékoztatóján egyebek közt arról beszélt, jogosan sérti az emberek igaz­ságérzetét, hogy gyilkosok, gyermekgyilkosok, rablók, csalók, erőszaktevők az ügyvédjeik segítségével mil­liókat perelnek ki az államtól a börtönkörülményekre hivatkozva. A miniszterelnök ezért utasította az igazságügyi tárcát (IM), hogy vizsgálja felül a kártérítési rendszert, a kártalanítások kifizetését pedig egy kormányhatározattal felfüggesztették.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Orbán Viktor: Ha mi túléltük, nektek is sikerülni fog!

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

mandiner.hu

Félelmetes lépésre szánta el magát Putyin: bármikor elindulhat a nukleáris hadgyakorlat az ukrán határon

life.hu

Gyászol a filmvilág: elhunyt A Gyűrűk ura népszerű színésze

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

travelo.hu

Mintegy 70 utas lett rosszul a Frankfurtba tartó gépen

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Ukrajna korszerű légelhárító rendszereket kap

POLITIK

Semjén Zsolt. Nem adunk ki menekülteket Ukrajnának

POLITIK

Magyar Péter támogatója lett az egyik hírhedt Soros-szervezet

POLITIK

Megérkezett Európába a kínai elnök