Létrehozva: 2020.01.26.

Segítséget kért a svéd rendőrfőkapitány

Katonai alakulatok bevetésének lehetőségét kérte az úgynevezett szürke zónákban, ahol már „a béke és a háború határmezsgyéjén” tapasztalható állapotok uralkodnak.

Felgyorsult az őshonos svédek elvándorlása az országból, ami főleg a romló közbiztonsági helyzetnek, valamint az egyre több bevándorlónak köszönhető.

Svédországban immár a hétköznapok részévé váló, nagyrészt migránsok által elkövetett robbantásos merényletek. Az év végén egy éjszaka leforgása alatt, csak Stockholmban, három robbantásra került sor. Ekkor – többszöri próbálkozás után – egy szír ortodox keresztény templomot is fel akartak robbantani a vélhetően muszlim migráns támadók, de szerencsére nem jártak sikerrel.

Az egyik robbantásra a főváros Vaxholm nevű elővárosában, a másikra közvetlenül Stockholm belvárosában, a harmadikra pedig egy szír (vagy asszír) keresztények lakta negyedben került sor.

Svédország nagyobb városaiban egyre gyakoribbak a fegyveres konfliktusok és bombamerényletek a drogpiacot korábban uraló és a migrációs válság kirobbanása óta alakult újabb migránsbandák között, Malmöben van olyan negyed, ahová az arab származású rendőr sem mer egyedül bemenni, mert már ő sem tud szót érteni a saját szabályaik szerint élő bevándorlókkal. Az országban tavaly év eleje óta már több mint 130 merényletet hajtottak végre.

A rendvédelmi jogszabályok módosítását kérte a svéd kormánytól Anders Thornberg, Svédország rendőrfőkapitánya. Thornberg szerint a Svéd Fegyveres Erők országon belüli bevethetőségét könnyítő jogszabálymódosítások célja, hogy a rendőrség és a hadsereg közösen legyen képes kezelni a bűnügyi helyzetet az úgynevezett szürke zónákban, ahol már „a béke és a háború határmezsgyéjén” tapasztalható állapotok uralkodnak.

Anders Thornberg rendőrfőnök szerint a rendőrségnek és a terrorellenes rendvédelmi szervnek, a Säpo-nek nagyobb mozgástérre lenne szüksége a fegyveres erőktől segítséget kérni, hogy képesek legyenek kezelni a „rendkívüli helyzeteket”, hogy „megelőzhessenek szabotázsakciókat, kibertámadásokat és infrastruktúra elleni támadásokat”.

„Nagyon fontos lenne, hogy a kormány gyorsan cselekedjen ebben a nemzetbiztonságot is érintő kérdésben, nem tehetjük kispadra a problémát”, jelentette ki Pal Jonsson, a parlament védelmi bizottságának Mérsékelt párti elnöke, aki szerint új biztonsági politikai helyzetbe került az ország, szükség van rá, hogy a rendőrség koordinálhassa a járőrözésre, megfigyelési feladatokra melléjük rendelt katonai erőket, ne csak egyes konkrét esetekben kérhessen nehézkes bürokratikus úton segítséget a hadseregtől.

A Svédországba érkező bevándorlók felét kiutasítják az országból.

Az utóbbi időben sok törvényt szigorítottak már Svédországban, komoly szűrésen esnek át a bevándorlók is. Vannak köztük terrorizmussal összefüggésbe hozhatók, 2018-ban a 190 ezer “megszűrt” emberből 20 ezret emiatt utasítottak el.

Svédországba sok ember érkezik Szíriából, Irakból, jönnek Afganisztánból, Eritreából. A bevándorlók a nagyvárosokba mennek, Malmö, Göteborg például már lényegében megtelt.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt vannak az első képek az érettségiző diákokról

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

mandiner.hu

Kettős mérce: a németek Magyarország útját járják, de azért gúnyolódnak rajta

origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Ukrajna korszerű légelhárító rendszereket kap

POLITIK

Semjén Zsolt. Nem adunk ki menekülteket Ukrajnának

POLITIK

Magyar Péter támogatója lett az egyik hírhedt Soros-szervezet

POLITIK

Megérkezett Európába a kínai elnök