RETRO RÁDIÓ

Salvini nem fél a börtöntől, migránsügyben áll a bíróság elé

Salvini nem fél a börtöntől, migránsügyben áll a bíróság elé
M.M.
Szerző
M.M.
Létrehozva2020. 01. 21. 08:35

A Liga szenátorai a felsőház mentelmi bizottságának hétfői ülésén igent mondtak vezetőjük, Matteo Salvini mentelmi jogának megvonására, miután a párt vezetője bejelentette, hogy bíróság elé akar állni egy tavaly nyári migránsügyben.

Az ülés kezdete előtt a Liga bejelentette, hogy vezetője kérésére a mentelmi jog megvonását támogatja. A jobboldali koalícióhoz tartozó Olasz Testvérek (FdI) és a Hajrá Olaszország (FI) nemmel szavazott a volt belügyminiszter mentelmi jogának megvonására. A kormánypártok távol maradtak. A Liga jelen lévő öt szenátorával az FdI és a FI ugyancsak öt szenátora állt szemben e kérdésben, szavazategyenlőség a szenátus szabályai szerint a mentelmi jog megvonására szavazók akarata számít erősebbnek.

Salvini hangsúlyozta, hogy egyszer és mindenkorra le akarja zárni az ügyet, ezért kész bíróság elé állni. „A baloldal nyitott kikötőket akar, mivel a migrációból akar gazdagodni. Én viszont a börtönt kockáztatom, mert néhány napig nem engedtem partra szállni a migránsokat” – jelentette ki Salvini a vasárnapi tartományi választások újabb kampányhelyszínén, Bologna közelében.

Hozzátette, a római kormány ahelyett, hogy a Líbiából érkező terroristákat állítaná meg, azt állítja bíróság elé, aki a nemzeti határokat védte.

„Készen állok bíróságra menni, és Giuseppe Contét és Luigi Di Maiót is viszem magammal” – jelentette ki a kormányfőre, valamint az egyik kormánypárt, az M5S vezetőjére utalva.

Az ügy az olasz parti őrség Gregoretti nevű hajóját érinti: a volt belügyminiszter tavaly nyáron öt napig nem engedélyezte a hajó fedélzetén az olaszországi partokhoz érkezett 131 migráns szárazföldre lépését, csak miután más EU-tagállamok vállalták átvételüket. Az ügyészség a szenátor Salvinivel szemben eljárást indított a hajón lévők személyi szabadságának korlátozása, hivatali hatalommal való visszaélés, a nemzetközi konvenciók megsértése miatt.

A Liga most Matteo Salvinit támogató akciót indított Koplaljunk Salvinivel! jelszóval. A csatlakozók a digiunopersalvini.it honlapon csatlakozhatnak egy napi koplalással Salvini támogatására.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.