Létrehozva: 2020.01.17.

Már az ott lakók ingyenes parkolása sem tetszik Karácsony emberének

Megdöbbentő nyilatkozatot adott Karácsony Gergely új budapesti „főkertésze”. Már az sem tetszik neki, ha egy kerületben ingyenesen parkolhatnak az ott lakók. A rakpartról meg kitiltaná az autókat.

Bardóczi Sándort úgy tűnik, az autósok véleménye nem érdekli, az Indexnek ugyanis arról beszélt, hogy szerinte egyáltalán nincs is szükség autóra a belvárosban. Véleménye szerint, aki például Újlipótvárosban él, az leélheti úgy az életét, hogy nincs szüksége autóra, „vidéki útra bérelhet, ha akar, egyébként meg van a vonat” – fogalmazott Bardóczi Sándor, majd hozzátette: felháborítónak tartja, hogy ki lehet sajátítani egy tizenkét négyzetmétereres területet parkolónak, és nonszensz, hogy sok kerületben több autóra is adnak ingyenes várakozási engedélyt az ott élőknek.

És ez még nem minden.

Kitiltaná az autókat a pesti alsó rakpartról Budapest új főkertésze. Bardóczi Sándor az Indexnek beszélt arról, hogy az intézkedés már nem csak terv, és megkezdték az előkészítését az először csak hétvégi, később pedig teljes rakpart-lezárásnak. „A pesti alsó rakpartot, a Szent István parktól a Bálnáig, vissza lehetne adni a városnak ebből a kloáka maxima, autópálya állapotból” – nyilatkozta Budapest frissen kinevezett főkertésze az Indexnek. Bardóczi Sándor szerint ő nem is főkertész, sokkal inkább főtájépítész, Budapesten ugyanis számos dolgot át szeret alakítani. A Pesti alsó rakpart lezárása például, már folyamatban is van. Az útról először nyáron hétvégenként, később pedig teljesen kitiltaná az autókat, amit szerinte „az emberek mentális térképének átállításával kell kezdeni”. Bardóczi Sándor szerint, majd ha ezt megváltoztatták, többen fognak közlekedési alternatívákban gondolkodni, és a parkolóhelyek számát is csökkenthetik Budapesten. De van még más is. Bevezetik a dugódíjat, és korlátozzák a dízelautók behajtását a budapesti belvárosba. Erről beszélt korábban az RTL Híradónak adott interjújában a klímavédelemért felelős főpolgármester-helyettes. Dorosz Dávid. Karácsony Gergely főpolgármester programjában is szerepelt a dugódíj bevezetése. Ugyanakkor jelenleg törvény tiltja, hogy a főváros díjat szedjen az autósoktól a közút használatáért, így keresztülvihetetlen a Karácsony Gergely főpolgármester és helyettese által tervezett intézkedés. Demszky Gábor terhes örökségének bevezetését az országgyűlési kormánypárti többsége akadályozta meg. A kormány nem támogatja a volt balliberális főpolgármester, Demszky Gábor hagyatékának, a budapesti dugódíjnak a bevezetését, amit jelenlegi utódja, Karácsony Gergely tervezget. A Miniszterelnökséget vezető miniszter Gulyás Gergely korábban a dízelautók belvárosból való esetleges kitiltásáról úgy fogalmazott: egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tesz Budapest vezetése, döntsék el, hogy mit akarnak. – Nem látok jelenleg jogi eszközt a dízelautók kitiltására – tette hozzá. Elmondta, hogy a főváros részéről a behajtási díj kapcsán még mindig nem keresték meg a kormányt. Jelenleg ugyanakkor törvény tiltja, hogy az önkormányzat (személyautók esetében) díjat szedjen a közút használatáért, ezt csak az Országgyűlés többsége változtathatja meg. Még 2012 júniusában került a parlament elé egy javaslat, amelyben szerepelt a főváros által bevezetni tervezett zónahatáros behajtási díj törvényi megalapozása. György István és Bagdy Gábor akkori főpolgármester-helyettesek a korábbi liberális városvezetés vállalása miatt voltak kénytelenek előállni a javaslattal. A Fidesz–KDNP képviselői és az ellenzék nagy része viszont elutasította azt. A behajtási díj bevezetését egyébként az Európai Unió 2015. március 19-i tájékoztatása szerint nem Brüsszel kérte, hanem még Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármester vállalta a 4-es metróra igényelt brüsszeli támogatása fejében. Azonban a balliberális városvezetés 2010-ben egy félkész metrót, káoszba és korrupcióba fulladt metrószerelvény-beszerzést hagyott hátra, ráadásul a régebbi metró- és villamosvonalak is felújításra vártak, P+R parkoló pedig csak mutatóban volt a fővárosban. Tarlós István főpolgármesternek végül sikerült elérnie, hogy az EU elfogadja, még évekig nem lesz behajtási díj Budapesten. Most ezen próbálnak változtatni Karácsonyék.

origo.hu

Újra kapható lesz a Nokia 3210

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

Tündércukisággal zárjuk a napot: ennyire szereti Nina a kis Amarát

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

A gazdasági együttműködés fokozása, ezért jön a kínai elnök

POLITIK

Itt a teljes névsor: Ők indulnak Budapesten a polgármesteri címekért

POLITIK

Zelenszkij elleni merényletet hiúsítottak meg?

POLITIK

Gyurcsány emberei Karácsony csapatában