RETRO RÁDIÓ

Közvetlen konzultáció kezdődik az érintettekkel Gyöngyöspatán

Közvetlen konzultáció kezdődik az érintettekkel Gyöngyöspatán
RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2020. 01. 26. 13:58

Közvetlen konzultáció kezdődik a gyöngyöspatai iskolaügy érintettjeivel, a település önkormányzata és a tankerület a jövő héten a felpereseket levélben keresi meg, amelyben szervezett képzések széles választékát kínálják nekik.

Rétvári Bence államtitkár ismertette: a tankerület és az önkormányzat közös jogi képviselője levelet írt a felperesek jogi képviselőjének, indítványozva, hogy kezdjék meg az egyeztetést a természetbeni kártérítés lehetőségéről. A politikus szerint az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány továbbra is csak „a botrány még nagyobbá tételére” törekedett. Hozzátette: a kormányzat ezt rendkívül károsnak tartja, és úgy gondolja, hogy az alapítvány valódi célja a pénzszerzésen kívül a feszültség keltése Magyarországon, és az ország lejáratása külföldön.

Az államtitkár azt mondta: olyan helyzetről van szó, amely még 2004-ben, a Gyurcsány-kormány időszakában keletkezett. A gyöngyöspatai iskola állami működtetésbe vételével megszüntették ezt az állapotot, a kormány célja, hogy kompenzálja a diákokat, akiket hátrány ért.

A probléma megoldása nem egy nagy összeg kifizetése, hanem a hosszú távú, ingyenes képzési program – mondta Rétvári Bence, hozzátéve: ez jobb esélyt ad az érintetteknek, a végzettség megszerzése jobb munkahelyet és a biztos egzisztenciát jelenthet.

A diákokat képviselő alapítvány az államtitkár szerint nem az ott élő romák segítésében, hanem abban érdekelt, hogy „a Soros-hálózat tagjaként” további feszültséget gerjesszen és minél nagyobb összegű kártérítéseket próbáljon állami szervekből, önkormányzatokból, tankerületekből „kisajtolni”. Bírálta az alapítványt azért is, mert megosztja a falut, miközben az embereknek továbbra is ott kell élniük egymás mellett.

Az államtitkár rossz döntésnek nevezte azokat a bírósági állásfoglalásokat, amelyek nem vették figyelembe az önkormányzat és a tankerület indítványait, hogy a kártérítés ne pénzben, hanem természetben történjen. Véleménye szerint a társadalom igazságérzetét és az érintettek hosszú távú érdekét is az utóbbi szolgálná.

A diákoknak – ma már jórészt fiatal felnőtteknek – különböző képzéseket kínálnak és írásban várják tőlük a választ, hogy melyiket fogadnák el. Kínálnak szakképzést, a gyöngyösi felnőttképző 10-12 hónapos, korábbi OKJ-s jegyzékében szereplő tanfolyamai mellett pszichés segítséget, idegen nyelvi képzést, informatikai képzést, beilleszkedést segítő és traumafeldolgozó foglalkozásokat, továbbá az alapkompetenciákat segítő kiegészítő foglalkozásokat. Felajánlják a belépést a szakképzési Hídprogramba is, hogy segítsék azokat, akiknek esetleg nincs meg az alapfokú képzése, és így majd szakképzést kaphassanak.

A levél tartalmazza, hogy az érintett fiatalok legalább két szakképzés megszerzésének lehetősége közül választhatnak Gyöngyösön vagy 15 kilométeres vonzáskörzetében. A felajánlás szerint a képzés, a tananyag ingyenes, kifizetik a vizsgadíjat és az oktatási intézménybe eljutás utazási költségét is.

Újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: 62 diáknak küldik ki a levelet.

A Debreceni Ítélőtábla 2019. szeptember 18-án hozott jogerős ítéletében szegregáció miatt a Gyöngyöspatán élő roma családoknak százmillió forint kártérítés megfizetésére kötelezte a tankerületet és az önkormányzatot.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.