Létrehozva: 2020.01.16.

Garázdaság gyanújával kihallgatták Lengyel Lászlót

Garázdasággal és rongálással gyanúsítja a rendőrség Lengyel László balliberális politológust, a Pénzügykutató elnök-vezérigazgatóját.

A Pesti Srácok értesülése szerint Lengyel még decemberben egy parkolási vita után rongálta meg egy férfi autóját a II. kerületben. A portál az ügyben kereste a rendőrséget is, akik nevet nem közöltek, de azt megerősítették, hogy történt ilyen eset a fővárosban.

Hozzátették: a II. kerületi Rendőrkapitányság feljelentés alapján garázdaság és rongálás vétség gyanúja miatt rendelt el nyomozást, amelyben a nyomozók az autót megrongáló, szabadlábon védekező férfit – idézését követően – gyanúsítottként hallgatták ki.

Forrás: YouTube

Lengyel László ismert balliberális politológus, a Pénzügykutató Zrt. elnök-vezérigazgatója, az elmúlt évek során politikai elemzőként több alkalommal is beszélt az ellenzéki összefogásról. Gyurcsány Ferenc néhány éve azzal vádolta meg, hogy „királycsinálóként„ ki akarja fúrni őt az ellenzéki együttműködésből. Lengyel tagadta, hogy bármikor is szervezkedett volna a DK ellen.

A gyanúsításról a Pesti Srácok szerette volna Lengyel Lászlót is megkérdezni, de nem érték el.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra

POLITIK

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül