20°C
30°C

Kornél, Soma névnapja

RETRO RÁDIÓ

Végre Budapestet dícséri a nemzetközi sajtó

RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2019. 12. 01. 12:47
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Ripost

Valóságos zsidó újjászületésről számol be a zsidó hírügynökség. Antiszemitizmus? Ugyan már...

A ma működő négy budai zsinagóga közül három 2010 után nyílt meg, 2016-tól pedig zsidó gimnázium is indult – írja a JTA.

„A megújulás figyelemre méltó történetét mesélik el a holokauszt szörnyű pusztítása és a több évtizedes kommunista elnyomás után” – írja Cnaan Lipshiz a JTA oldalán. A magyar fővárosban található 20 zsinagóga körülbelül három kerületre koncentrálódik Pesten, ahogy öt zsidó közösségi központ, számos zsidó iskola és kóser bolt is működik a Dunától keletre eső városrészen. A zsidó közösség lassú, de jól látható fejlődésen ment keresztül az elmúlt tíz évben Budán a szerző szerint. A legújabb, legszimbolikusabb zsidó intézményt, a tavaly megnyílt Budavári Zsinagógát, a város legrégebbi imaházát külön ki is emeli Lipshiz. A zsidók először Budán építettek zsinagógát, mert ez volt az egyetlen hely, ahol ezt megtehették – fogalmaz Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija. Később azomnban a zsidók többnyire a pesti oldalra telepedtek át, főként a 19. század folyamán. Ennek oka az volt, hogy üzleteik többnyire a Duna keleti oldalán voltak találhatóak. A második világháború pusztítását követően ismét növekedni kezdett a zsidók aránya, immáron azonban Budán, szemben a túlnépesedett Pesttel. Ez vezetett ahhoz, hogy mára ismét Buda a zsidóság központi helye a fővárosban, jelenti ki a szerző. A négy budai zsinagóga közül kettő ortodox az EMIH-hez, kettő neológ pedig a Mazsihiszhez. Jelentős lökésnek írja le a budai zsidó élet fejlődéséhez Köves Slomó a Maimondész angol-magyar kéttannyelvű gimnáziumának megnyitását is. „Számít, hogy már van zsinagóga a közelünkben, és hogy már iskola is van a közelben. Budapest nem óriási, Pest itt van a Duna túloldalán, de mégis így sokkal kényelmesebb zsidónak lenni” – jelenti ki Klein Péter üzletember, aki az Óbudai Zsinagógába jár, lánya pedig az EMIH gimnáziumának tanulója. A cikkben megszólaltatják továbbá Lang János 82 éves holokauszttúlélőt is, aki úgy fogalmazott a pezsgő zsidó élet a sokszor antiszemitizmussal vádolt magyar kormány segítségével jöhetett csak létre. Lang nem ért azzal egyet, hogy a Soros-kampány antiszemitizmust bizonyítana az Orbán-kormányról, kiemeli, hogy a magyar miniszterelnök jó barátja a zsidóknak és Izraelnek is. Kiemeli ugyanakkor, hogy az antiszemitizmusnak van hagyománya van Magyarországon.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.