RETRO RÁDIÓ

Továbbra is elutasítjuk a kötelező kvótát

HOLLIK István
RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2019. 12. 06. 16:10

A magyar kormány továbbra is elutasítja a kötelező kvótát, és mindent megtesz, hogy megvédje a magyar határkerítést és a magyar emberek biztonságát – mondta Hollik István kormányszóvivő pénteki sajtótájékoztatóján.

A politikus szerint az elmúlt hét bebizonyította, hogy a migránsok továbbra is özönlenek Európa irányába tengeren, valamint szárazföldön is egyre növekszik a migrációs nyomás, leginkább a balkáni útvonalon.

Hozzátette: ennek következményeképpen ismét előkerült és az Európai Tanács asztalán van egy olyan német javaslat, amely újra előveszi a kötelező kvóták ötletét. Tehát továbbra is vannak olyanok, akik dacára az elmúlt három év európai történéseinek változatlanul ragaszkodnak ahhoz, hogy a kötelező kvótát az európai tagállamokra erőltessék – jegyezte meg.

Kijelentette: ezért már a gondolkodás kezdeti fázisában fontos leszögezni, hogy ebben az ügyben a magyar kormány továbbra is a magyar emberek akaratát érvényesíti, álláspontja szerint a kötelező kvóta veszélyes javaslat, mert az üzeni az afrikai és kelet-ázsiai bevándorlók milliói számára, hogy Európában tárt karokkal fogadják őket.

A magyar kormány álláspontja nem változott: a migránsokat nem behozni kell Európába és elosztani őket, hanem azokat, akik illegálisan tartózkodnak itt, ki kell vinni Európából – erősítette meg.

Hangsúlyozta: a kötelező kvóta sérti a tagállamok szuverenitását, hiszen senkit nem lehet rákényszeríteni arra, hogy a befogadjon bevándorlókat, ha ezt nem akarja. A kormány ezen jogi álláspontja továbbra is érvényes – szögezte le.

A kormányszóvivő az Európára nehezedő, és az elmúlt hetekben fokozódó migrációs nyomásra hivatkozva kijelentette: a magyar kormány továbbra is azon az állásponton van, hogy Európa és Magyarország biztonságát, határait kell elsőként megvédeni.

A kormány minden szükséges lépést megtesz, hogy a magyar határkerítést megvédje és ezen keresztül garantálja a magyar emberek biztonságát, a kötelező kvótát pedig minden egyes alkalommal határozottan el fogjuk utasítani – összegzett Hollik István.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.