RETRO RÁDIÓ

Nagyon fontos, hogy minél többet mozogjanak a gyerekek

RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2019. 12. 07. 19:30
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Ripost

Bízunk abban, hogy ha a gyerekek elkezdenek sportolni, akkor a család többi tagja, így a szülők is többet fognak mozogni” – fogalmazott Szabó Tünde sportért felelős államtitkár.

Szabó Tünde szerint fontos, hogy legyenek olyan események, amelyek minden magyar emberhez közelebb viszik a mozgás fontosságát és örömét. A sportért felelős államtitkár ezt szombaton a Duna Arénában mondta el az MTI-nek abból az alkalomból, hogy Mikulás napjához kapcsolódóan először nyitották meg a létesítményt a nagyközönség előtt.

A Nemzeti Sportközpont hagyományteremtő céllal tartotta meg ezt a nyílt családi napot, amelyen előzetes regisztráció után bárki ingyenesen részt vehetett” – hangsúlyozta Szabó Tünde, aki örömmel számolt be arról, hogy a rendezvényre több mint ezren regisztráltak, és közülük több mint hatszázan versenyeztek is. „Bízunk abban, hogy ha a gyerekek elkezdenek sportolni, akkor a család többi tagja, így a szülők is többet fognak mozogni” – fogalmazott az államtitkár, aki szerint a kormány feladata, hogy korszerű létesítményekkel mindenki számára teremtse meg a mozgáshoz a megfelelő feltételeket.

Az államtitkár tájékoztatása szerint szombaton a Duna Arénában egyrészt bemutatták a közönségnek a különböző vizes sportágakat, így a vízilabdát, a műúszást és a műugrást; az úszásban pedig versenyeket is tartottak a Tanuszoda Programban érintett olyan általános iskolások számára, akik nem igazolt versenyzői egyetlen sportegyesületnek sem. Ezek a gyerekek váltókban szerepeltek, és nem a győzelem, hanem a részvétel, illetve a mozgás volt a hangsúlyos. Az eredményhirdetésen a résztvevők helyezéstől függetlenül ugyanazokat az ajándékokat kapták, amelyeket személyesen Szabó Tünde, továbbá olyan olimpiai érmes sportolók adták át, mint Risztov Éva vagy a cselgáncsozó Ungvári Miklós.

Az említett programokon túl félóránként bejárásokat is szerveztek, amelyek során az érdeklődők a Duna Aréna olyan kulisszatitkaival is megismerkedhettek, amelyekkel a versenyekre kilátogatva nincs lehetőségük. Természetesen – folytatta az államtitkár – azok is részt vehettek a nyílt családi napon, akik egyszerűen csak ki szerették volna próbálni azt a medencét, ahol korábban a világ legjobbjai úsztak. Azoknak a fiataloknak pedig, akik motivációt éreztek arra, hogy közelebbről is megismerkedjenek egy-egy sportággal, avatott szakemberek segítettek tanácsaikkal. Különféle állapotfelméréseken is részt lehetett venni, játszóház is üzemelt a Duna Arénában, majd a programsorozat koncerttel zárult.

Szabó Tünde ígérete szerint a jövőben rendszeresek lesznek a hasonló események, mert az a cél, hogy a létesítmény a széles nagyközönség előtt is nyitva álljon. A szombati nap zsúfolt volt a sportért felelős államtitkár számára, mert a Duna Arénában hosszabb interjút adott Hriszto Sztoicskovnak, az FC Barcelona egykori aranylabdás labdarúgójának, aki az Univision spanyol tévétársaság riportereként faggatta Szabó Tündét a magyar kormány által elindított sportfejlesztésekről és sportprogramokról.

A tévétársaság végigjárja a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság helyszíneit és ennek kapcsán jöttek el Budapestre is, ahol jövőre a világ egyik legnagyobb sporteseményének néhány mérkőzésére kerül majd sor” – magyarázta Szabó Tünde. Az interjú végén Sztoicskov azzal a Barcelona-mezzel ajándékozta meg az államtitkárt, amelyben a bolgár labdarúgó az első gólját szerezte a katalán klub színeiben. Hozzátette, azért választotta ezt, mert éppen a Barcában játszott akkor, amikor Szabó Tünde az 1992-es barcelonai olimpián ezüstérmet nyert. Szabó Tünde megígérte, hogy ő pedig legközelebbi találkozásuk alkalmával olyan relikviával fogja viszonozni a kedvességet, amelyet a barcelonai játékok alkalmával viselt.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.