Létrehozva: 2019.12.12.

Máris sokan kérték a nyelvtanulási diákhitelt

Csak októbertől lehet felvenni, de máris ezer körül jár a legújabb diákhitelt kérők száma. A csak nyelvtanulási célokra fordítható hallgatói kölcsönt a legtöbben a maximális ötszázezer forint értékben veszik fel.

Az október óta felvehető hitelkonstrukció iránt nagy az érdeklődés, már csaknem ezer körül jár a nyelvtanulási hitelt felvevők száma.

Országosan 93 ezer olyan fiatal van jelenleg, aki nyelvvizsga hiányában nem vehette még át a diplomáját. Ez a létszám ráadásul minden évben további tízezerrel nő, hiszen a felsőoktatásba felvettek átlagosan harminc százaléka még a nyelvvizsga megszerzése előtt áll.

A meglévő diákhiteltermékekkel ellentétben az új kölcsönnek nincsenek kijelölt hitelfelvételi időszakai, hanem egész évben folyamatosan igényelhető. A kamat 1,99 százalék, ami nullára csökken, amint az ügyfél megszerzi a nyelvvizsgáját.

A visszafizetésre egy-öt év áll rendelkezésre, de a hitel felvétele és a törlesztés megkezdése között minden esetben van egy egyéves türelmi idő. Ingyenes előtörlesztésre bármikor lehetőség van. Fontos továbbá az is, hogy nincsen hitelbírálat és a pénzhez akár tíz nap alatt hozzá lehet jutni, ha megvannak a szükséges dokumentumok.

Ilyen például a felsőoktatási intézmény igazolása arról, hogy az illető diplomaszerzésének egyetlen gátja valóban a nyelvvizsga hiánya.

A Nyelvtanulási diákhitelt eddig igénylő fiatalok többsége már végzett hallgató, de természetesen ez a lehetőség nyitva áll a jelenlegi felsőoktatási hallgatók előtt, akik nem szeretnék a tanulmányaik végére hagyni a nyelvvizsgaszerzési kötelesség teljesítését. A felvett összeggel nem kell elszámolni, mindegy, hogy a pénzből valaki nyelvkönyveket vásárol, tanfolyamra vagy magántanárhoz jár, vagy épp külföldre utazik nyelvet tanulni. Lényeg, hogy a hallgató a végén sikeres nyelvvizsgát tegyen.

Új lehetőségen is gondolkodnak az illetékesek, tárgyalni kezdtek arról, hogy a Nyelvtanulási diákhitelt valamiképpen kombinálják a korábbi években sikerrel működő, állami támogatású Diplomamentő programmal.

Az érintett fiatalok így egyszerre juthatnának egy nagyobb összegű, vissza nem térítendő támogatáshoz, valamint egy visszatérítendő, ám nagyon kedvező feltételekkel törleszthető hallgatói hitelhez is. Így minden eddiginél nagyobb segítséget kapnának ahhoz, hogy megszerezzék a szükséges nyelvtudást.

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

vg.hu

Zelenszkij elleni merényletet hiúsított meg az ukrán kémelhárítás

ripost.hu

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

vg.hu

Magyarország szívesen tanul Kínától: keleti fejlett technológiákat sajátíthat el a hazai ipar

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

VV Virág luxusmárkával villog, durván nekimentek a kommentelők

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

A gazdasági együttműködés fokozása, ezért jön a kínai elnök

POLITIK

Itt a teljes névsor: Ők indulnak Budapesten a polgármesteri címekért

POLITIK

Zelenszkij elleni merényletet hiúsítottak meg?

POLITIK

Gyurcsány emberei Karácsony csapatában