RETRO RÁDIÓ

Hollik István: Védelmet kapnak a nagyszülői gyed-et igénylők

HOLLIK István
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 12. 10. 20:10

A kormány javaslatára a magyar gazdaság és a magyar családok védelmét, illetve Magyarország biztonságát szolgáló törvényjavaslatokat fogadott el a parlament – mondta Hollik István kormányszóvivő keddi sajtótájékoztatóján.

Hollik István beszámolt arról, hogy az Országgyűlés kedden döntött a családvédelmi törvény módosításáról, ami megteremti annak a lehetőségét, hogy nagyszülői gyed-ben részesülők munkavállalói védelmet kaphassanak.

Beszámolt róla, hogy a kormány migráció és terrorizmus elleni küzdelem érdekében tett javaslatára az Országgyűlés felhatalmazást adott arra, hogy az Iszlám Állam elleni nemzetközi katonai műveletekben a magyar honvédség továbbra is részt vehessen. Hangsúlyozta: Európa és Magyarország biztonságát első helyen továbbra is a tömeges migráció és az azzal járó terrorizmus fenyegeti, Magyarország pedig a parlament döntésének köszönhetően továbbra is a terorrizmus és az Iszlám Állam elleni nemzetközi küzdelem elkötelezett tagja tud maradni.

Fotó: Soós Lajos / MTI

A kormányszóvivő kiemelte: a bürokráciát tovább csökkentő intézkedéseket is megszavazott a parlament, így az állampolgárok és vállalkozások ügyintézése egyszerűbb lesz, számos ügytípust elektronikusan vagy automatikusan lehet majd intézni.

Hollik István kérdésre válaszolva felháborítónak és képmutatónak nevezte, hogy a párbeszédes Burány Sándor zaklatási áldozatok ügyével viccelődött a törvényalkotási bizottság hétfői ülésén. Hozzátette: Burány Sándor mellett ott ült Bangóné Borbély Ildikó, aki korábban monoklit rajzolt a szeme alá tiltakozva szexuális zaklatások ellen, most pedig nevetgélt Burány Sándor vállalhatatlan kijelentésein. (A történtekről külön cikkünk számolt be)

Hollik hangsúlyozta, hogy a szexuális zaklatásnak nincs és nem is lehet politikai színezete, azt egyöntetűen el kell ítélni. Felháborítónak nevezte, ami Gothár Péter ügyében zajlik, jelezve, hogy a kulturális támogatás átalakítását szorgalmazó javaslat célja éppen az, hogy az állam felelőssége a finanszírozás mellett a működtetésben is megjelenjen.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.