Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2019.12.15.

Elég volt az ellenőrizetlen migrációból: Új korszak Nagy-Britanniában

Sok minden változni fog, hiszen a várakozásoknál jóval nagyobb, több mint három évtizede példátlan mértékű győzelmet aratott a kormányzó brit Konzervatív Párt a csütörtöki előrehozott parlamenti választáson. A legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt ugyanakkor több mint nyolc évtizede nem tapasztalt súlyú vereséget szenvedett.

A Konzervatív Párt 47 fővel növelte parlamenti frakciójának létszámát, és várhatóan 78 fős többségben lesz az összes többi párt alsóházi frakciójának együttes létszámához képest.Boris Johnson, akit saját nyugat-londoni választókerületében, Uxbridge városnegyedben jelentős fölénnyel újjáválasztottak alsóházi képviselővé, a körzet eredményének péntek hajnali bejelentése utáni rövid felszólalásában közölte: A felhatalmazás nemcsak a brexit végig vitelére szól, hanem az ország egyesítésére és a brit nép érdekében meghozandó elsődleges fontosságú feladatok végrehajtására, mindenekelőtt az állami egészségügyi ellátórendszer (NHS) fejlesztésére.

Új egészségügyi program

A kormányfő bejelentette, hogy választási ígéreteinek megfelelően a konzervatív kormány 50 ezerrel növeli a kórházi szakápolói személyzet létszámát, hatezerrel a körzeti orvosok állományát, és felépít negyven új kórházat.

Johnson megismételte azt a korábban többször is hangoztatott álláspontját, hogy ő nem akart volna decemberre választást kiírni. Hozzátette ugyanakkor, hogy a csütörtöki választás történelmi jelentőségű lett, megteremtve a lehetőséget arra, hogy az új kormány teljesítse a brit nép demokratikusan kifejezésre juttatott akaratát.

A kormányfő ezzel a brit EU-tagságról 2016 júniusában tartott népszavazásra utalt, amelyen a többség a kilépésére voksolt. Johnson már a választás előtt bejelentette, hogy ha a Konzervatív Párt győz, még karácsony előtt ismét az alsóház elé kerül a Brexit feltételrendszeréről szóló megállapodás. Az egyezményt a konzervatív kormány, amely az előző, 2017-es választások óta kisebbségben kormányzott, eddig nem tudta ratifikáltatni a parlamentben.

Mi vár a külföldiekre Nagy-Britanniában?

A brit kormány már korábban bejelentette, hogy egységes, az Európai Unióból és az unión kívüli országokból érkezőkre egyformán érvényes bevándorlási szabályozást kíván életbe léptetni a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után tervezett egyévi átmeneti időszak lejártával, vagyis 2021 januárjától.

Boris Johnson a Sky News brit hírtelevízió politikai magazinműsorának nyilatkozva megerősítette, hogy a parlamenti választás után, ausztrál típusú, képességek és képesítések felmérésére alkalmas pontozásos bevándorlási rendszert léptet életbe.

Királyok és királynők jöhetnek

Johnson szerint „a kivételes tehetségű emberek az első hegedűsöktől az atomfizikusokon át a prímabalerinákig” jöhetnek, csakúgy, mint „a start-up világ királyai és királynői”.

Az új rendszer alapján a szakképzett munkavállalók is elhelyezkedhetnek majd például a brit állami egészségügyi ellátó szolgálatnál (NHS) – tette hozzá. A harmadik kategóriába az új bevándorlási rendszer alapján azok tartoznak majd, akik egy adott, meghatározott idejű munkafeladat elvégzésére jelentkezhetnek, de ők nem kapnának automatikus tartózkodási jogot.

Johnson kijelentette: ő nem ellensége a bevándorlásnak, és a brit nép sem ellenséges a bevándorlókkal szemben. Az 580 milliós Európai Unióból nagy számban érkezők azonban jelenleg gyakorlatilag hazájuk részének tekintik Nagy-Britanniát, és ezzel az a gond, hogy teljesen ellenőrizhetetlen – mondta a brit miniszterelnök.

Elég volt az ellenőrizetlen migrációból

Arra a kérdésre, hogy a konzervatívok által tervezett új szabályozás garantálhatja-e a bevándorlás csökkenését, Boris Johnson igennel válaszolt. Hozzátette: az ellenőrizetlen, korlátozás nélküli bevándorlás nemkívánatos.

Nagy-Britannia biztonságosabb országgá tehető az Európai Unión kívül, mivel a jelenlegi szabályozás könnyedén hamisítható személyazonossági iratok elfogadására kényszeríti a brit hatóságokat, és „egy luxemburgi bíróság döntheti el, hogy be kell-e fogadnunk veszélyes bűnözőket”.

A brit kormány tervei alapján gyorsított eljárással kaphatnának letelepedési és munkavállalási engedélyt a magasan képzett vagy „kivételes képességű” kérelmezők, és azok is, akik Nagy-Britanniában kívánnak új vállalkozást létrehozni.

Azok azonban, akik ellen súlyos bűncselekmény miatt született elmarasztaló bírósági ítélet, be sem léphetnének az országba.

A Brexit Juncker és brüsszeli bürokraták bűne

A britek elsősorban a brüsszeli vezetés és Juncker alkalmatlansága, a túlburjánzó bürokrácia, az ellenőrizetlenül szétfolyó pénzek miatt döntöttek az Európai Unióból való mellett. Abban, hogy David Cameron volt brit miniszterelnök kiírta a brexit kérdéséről szóló népszavazást, amelyre 2016. június 23-án került sor, nyilvánvalóan óriási szerepe volt annak, hogy Juncker és testülete kicsit sem voltak hajlandóak figyelembe venni a britek sajátos igényeit, és az eltérő történelmi hagyományaikból adódó, néha külön utasként értelmezhető nemzeti érdekeiket. Ahelyett, hogy a gondok megértésére törekedett volna, Juncker elkezdett hadat viselni a nemzeti szuverenitás ellen. Ennek lett, lesz következménye az első, nem is akármilyen kilépés, Nagy-Britannia távozása az Európai Unióból.

 

 

 

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korábbi lottónyertes vitte el ismét a főnyereményt

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

travelo.hu

Megkoszorúzták a Balatont és a kifogták a tó eddigi legnagyobb pontyát is

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Több mint 10 fokot esik vissza a hőmérséklet: mutatjuk, hogy mire készülj!

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Figyelmeztető lövések a kárpátaljai Nagyszőlősön

POLITIK

Az európaiak leginkább a háborútól és a migrációtól félnek

POLITIK

Gyurcsány testőre vigyáz Karácsonyra is

POLITIK

Magyar Péter összeállt azzal, aki nárcisztikus idiótának tartja