RETRO RÁDIÓ

Betiltotta a keresztállítást a momentumos polgármester

Betiltotta a keresztállítást a momentumos polgármester
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 12. 18. 16:43

A liberális Momentum színeiben politizáló polgármester, Soproni Tamás a hatodik kerületi Nyugati tér megnövekedett forgalmára hivatkozva nem adta ki a területhasználati engedélyt.

A Mi Hazánk jobboldali párt szerint ez csupán mondvacsinált indok, videójukban a Nyugati teret is bemutatják, amin jól látható, hogy valóban nincs tömeg a téren.

Forrás: Facebook

A Mi Hazánk a tiltás ellenére felállította a keresztet, melyet egy ökumenikus szertartás keretében egy katolikus pap megszentelt és egy református lelkész is megáldott.

Dúró Dóra, a Mi Hazánk alelnöke az esettel kapcsolatban Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott:

„Eddig botránkozva figyeltük, hogy Nyugat-Európa hogy vált keresztényből előbb ateista liberálissá, majd egyre nagyobb teret engedett az aberrált életmódnak, míg végül a túltolt tolerancia és a bevándorlók ”érzékenysége„ miatt megtagadta saját keresztény hagyományait. Mindezt most már elhozta nekünk ide is a Momentum, most annak polgármestere tiltotta be a keresztet..” Hozzátette, a „döntésnél talán még cinikusabb maga az indoklás, ami nyilvánvalóvá teszi, hogy politikai döntés született. Ne beszéljünk mellé: a Momentum polgármesterét az adventi időszakban zavarja egy kereszt a közterületen. A híresen toleráns párt politikusa nem tűri meg ezt a jelképet a kerületében. Ismét megmutatta Macron Momentuma, hogy kiknek az oldalán áll, és hogy mi vár Magyarországra, ha ők Gyurcsány vezetésével hatalomra kerülnek.”

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.