RETRO RÁDIÓ

Az ellenzék nemet mond saját követelésére

Az ellenzék nemet mond saját követelésére
ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2019. 12. 16. 16:08

Az ellenzék megint mást mond és mást cselekszik, nem szavazták meg ugyanis a bírák és az ügyészek illetményemelését sem a parlamentben, pedig azt az elmúlt években többször hangosan követelték – mondta Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Néhány éve Bárándy Gergely MSZP-s országgyűlési képviselőként időszerűnek nevezte a bírák érdemi fizetésemelését, a szintén szocialista Varga László pedig a közelmúltban beszélt arról, hogy szerinte a bírák bérrendezésében teljes körű politikai konszenzus van a Házban – idézte fel a kormánypárti politikus, hozzátéve, hogy a Jobbik is többször felszólalt a bírák és az ügyészek fizetésemelése ügyében, például a párt korábbi parlamenti képviselője, Staudt Gábor az asztalt verte az ügyben. Most azonban egyetlen ellenzéki képviselő sem szavazta meg a bírák és az ügyészek illetményemelését – mondta Bajkai István.

A kormány javaslata szerint 2020. január 1-jétől a bírák átlagosan 32 százalékos, míg az ügyészek 21 százalékos illetményemelésben részesülnének, majd 2021-ben és 2022-ben további 12, illetve 13 százalékkal nőne a bérük. Ezzel európai uniós szintre emelkedik a bírák és az ügyészek javadalmazása. Az intézkedés mintegy háromezer bírót és kétezer ügyészt érint. A fideszes képviselő elmondta azt is, hogy a bírák illetményemelésére jövőre 9,5 milliárd forintot, az ügyészekére pedig 4,5 milliárdot szánnak.

Amikor a kormány beterjesztette ezt a javaslatát, azt gondoltuk, hogy az elmúlt évek ellenzéki ígérgetései után ezt az átfogó illetményemelési javaslatot az ellenzék meg fogja szavazni. Nem így történt, – fejtette ki. A Fidesz-KDNP ezzel szemben teljes mértékben támogatja az illetményemelést, ezért kedden az Országgyűlésben meghozzák a szükséges döntést – közölte Bajkai István.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.