RETRO RÁDIÓ

Alelnök lett Washingtonban ez a magyar politikusnő

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 12. 08. 16:31
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Ripost

Novák Katalint, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkárát a konzervatív Nemzetközi Női Demokrata Unió alelnökévé választották Washingtonban.

A jobbközép és jobboldali pártokat tömörítő, 1983-ban Londonban életre hívott Nemzetközi Demokrata Unió (IDU) – amelynek mintegy 60 országból több mint 80 párt a tagja, és Stephen Harper volt kanadai konzervatív kormányfő az elnöke – csütörtökön és pénteken az amerikai fővárosban tartotta szokásos, félévenkénti tanácskozását.

A washingtoni Ronald Reagan központban megtartott konferencián az egyik beszédet Novák Katalin tartotta. A magyar családpolitikáról, e politika céljairól és eszközeiről, a támogatási rendszerről beszélt. Hangsúlyozta, hogy a magyar kormányzat célja nem az, hogy a családok pénzért vállaljanak gyermeket, hanem az, hogy ne kelljen anyagi gondok miatt lemondaniuk a gyermekvállalásról.

„Azt szeretnénk, hogy a nőknek legyen módjuk a választásra, és a kívánt karrierről akkor se mondjanak le, ha közben gyermeket nevelnek. Ennek akarjuk biztosítani a lehetőségeit” – fogalmazott.

A konferencia pénteki napján a politikusok új vezetőséget választottak a szervezet női tagozatában, a Nemzetközi Női Demokrata Unióban (IWDU). Laura de Esteban spanyol politikust, volt európai parlamenti képviselőt elnökké, Novák Katalint pedig – öt másik politikusnővel együtt – alelnökké választották.

Az IWDU a konzervatív, jobbközép politikai irányultságú nőknek nyújt fórumot. A szervezet a szabadság, az igazságosság, az emberi jogok és a demokrácia elkötelezett híve, és tagjainak meggyőződése szerint a nőknek kulcsszerepük van ezen értékek megvalósításában, illetve megőrzésében – fogalmazták meg alapelveiket.

Alelnökké választása után Novák Katalin az MTI-nek Washingtonban elmondta: a siker a Fideszé is, hiszen a magyar kormánypárt „nagyon nagyra becsült tagja a szervezetnek, adnak a szavára”.

 

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár

    Család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, Emberi Erőforrások Minisztériuma alelnök, FIDESZ – Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselő
„A legfontosabb értéknek azt tartom, hogy hittel és meggyőződéssel éljük az életünket és így végezzük a munkánkat is.” Személyes adatok
  • Név: Novák Katalin
  • Születési hely, idő: Szeged, 1977.09.06.
  • Családi állapot: férjezett
  • Gyermekei: Ádám (2004), Tamás (2006), Kata (2008)
Munkahelyek
  • 2018 országgyűlési képviselő (FIDESZ-KDNP)
  • 2017 alelnök, FIDESZ – Magyar Polgári Szövetség
  • 2017 titkár, Családügyi Kabinet
  • 2014 család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, Emberi Erőforrások Minisztériuma
  • 2016-2017 család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár, Emberi Erőforrások Minisztériuma
  • 2013-2014 Frankofón ügyekért felelős miniszteri biztos, Külügyminisztérium
  • 2012-2014 miniszteri kabinetfőnök, Emberi Erőforrások Minisztériuma
  • 2010-2012 miniszteri tanácsadó, Miniszteri Kabinet, Külügyminisztérium
  • 2003 Le Ministère des Affaires Étrangères de la France, Külügyminisztérium, Párizs
  • 2001-2010 különböző főosztályok (Miniszteri Kabinet, EU Politikai Kapcsolatok Főosztály, EU Kommunikációs Főosztály, Európai Együttműködési Főosztály) Külügyminisztérium; valamint a gyermekekkel otthon töltött évek
Tanulmányok
  • 1999-2004 Szegedi Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, Université Paris X, Nanterre, közösségi és francia jogi képzés
  • 1996-2001 Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem, Nemzetközi kapcsolatok szak (Európa tanulmányok főszakirány, Környezeti menedzsment mellék szakirány), okleveles közgazdász
Külföldi tanulmányok
  • 2002-2003 Ecole Nationale d'Administration (Európai uniós képzés) a francia Államigazgatási Egyetem és a Külügyminisztérium szervezésében, Párizs-Budapest
  • 2000-2001 Institut d'Etudes Politiques de Paris (Sciences-Po) – tanulmányi ösztöndíj, Nemzetközi kapcsolatok szak, Párizs
  • 1999-2000 Institut d'Etudes Politiques de Paris – francia-magyar Európai uniós képzés, Párizs
  • 1995 Pont Neuf Alapítvány – alapítványi ösztöndíj, Párizs
  • 1992 Arcadia Junior High School, Los Angeles

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.