Létrehozva: 2019.12.23.

A német belügyminiszter szerint kritikus a migránshelyzet

Egy kiszivárgott jelentés szerint nagyjából 13 ezer fő igyekszik az EU belseje felé a balkáni migrációs útvonalon. Kritikus a migrációs helyzet a Nyugat-Balkánon, és a tél beálltával egyre inkább romlik – mondta Horst Seehofer német szövetségi belügyminiszter a Bild című német lapnak hétfőn.

A Bild hírportálján közölt összeállítás szerint a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa kiemelte, hogy Németország nem hagyja magára a migráció gondjával az Európai Unió külső határán fekvő országokat. A szövetségi katasztrófavédelmi szolgálat (Technisches Hilfswerk – THW) „helyben nyújt sürgős segítséget” – mondta Horst Seehofer.

Görög helyzet

A minisztert azzal összefüggésben kérdezték, hogy eljutott a laphoz a tárca egy belső használatra készült jelentése, amely szerint az úgynevezett balkáni migrációs útvonalon egyre több olyan ember tartózkodik, akik azzal a szándékkal érkeztek a térségbe, hogy eljussanak az Európai Unió nyugati részébe és menedékjogot szerezzenek.

Görögországban az ilyen személyek részéről az idén december közepéig 69 500 illegális határátlépést regisztráltak, ami meghaladja a tavaly egész évben regisztrált 48 500-at. Azonban az érkezők számának emelkedése nem jár együtt a menedékjogi kérelmek számának emelkedésével, ami azt jelenti, hogy ezek az emberek tovább akarnak menni a balkáni migrációs útvonalon.

A térség országaiban 2017-hez és 2018-hoz képest is emelkedett az illegális határátlépések száma – áll a bizalmas jelentésben, amely szerint nagyjából 13 ezer fő igyekszik az EU belseje felé a balkáni migrációs útvonalon.

Német segítség a Balkánon

A német belügyminisztérium szervezésében a THW egy 18 szakértőből álló egységet küldött december elején Bosznia-Hercegovinába. A főváros, Szarajevó környékén fekvő Blazujnál építenek egy tábort, a többi között a víz-, és az energiaellátás kiépítésével foglalkoznak. A német kormány 663 ezer euróval (220 millió forint) támogatja a január végéig tartó küldetést – írta a Bild.

Ugyancsak december elején a német belügyi tárca szervezésében 55 kamion érkezett Athénba, a többi között 750 meleg takaróval, csaknem 10 ezer matraccal, párnával és paplannal, ötezer tábori ággyal és 30 ezernél is több garnitúra ágyneművel megrakodva. A szállítmány értéke 1,56 millió euró, és a görög szigetekről a szárazföldre átszállított menedékkérők ellátását szolgálja.

A Szíriában található Idlib városából eközben újabb menekülthullám indult útnak – írja a Euronews. A folyamatos harcok és légicsapások következtében az utóbbi néhány napban csaknem 100 ezer ember hagyta el az otthonát. A damaszkuszi kormányerők december 19-én támadást indítottak a felkelők utolsó szíriai bázisának számító Idlib ellen. Erdogan török elnök kijelentette, hogy az országa nem képes több menekültet befogadni. „Európa meg fogja érezni az újabb migránshullámot” – emelte ki. Az ENSZ Biztonsági Tanácsában Oroszország és Kína, élve a vétójogával, megakadályozta a Szíriának szánt segélyről szóló BT-határozat elfogadását. Az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete szerint a két ország kegyetlen döntést hozott. Az orosz ENSZ-nagykövet ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy sokat javult humanitárius helyzet Szíriában.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Élő istentiszteleten akartak lelőni egy lelkészt, így teperték le a merénylőt - videó

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

ripost.hu

Beszorult ember, roncsok az úton: mentőhelikopter száguld a balesethez

vg.hu

Hszi Csin-ping látogatása a következő 100 évre meghatározhatja Magyarország fejlődésének irányát

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Ukrajna korszerű légelhárító rendszereket kap

POLITIK

Semjén Zsolt. Nem adunk ki menekülteket Ukrajnának

POLITIK

Magyar Péter támogatója lett az egyik hírhedt Soros-szervezet

POLITIK

Megérkezett Európába a kínai elnök