RETRO RÁDIÓ

A bírókat fenyegeti, listázni akar Márki-Zay

A bírókat fenyegeti, listázni akar Márki-Zay
ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2019. 12. 20. 13:10

Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester fenyegetésként is értelmezhető közleménnyel akarta rávenni az ügyé­ben döntő szegedi bírót, hogy „okos ítéletet hozzon”.

A városvezető kijelentésére az Országos Bírósági Hivatal újonnan kinevezett elnöke is reagált. Senyei György szerint ellentmondásos, hogy Márki-Zay azt kéri, a bírók „mondjanak ellent a zsarolásnak”, majd ő maga gyakorol nyomást az ügyé­ben döntő bíróra a nyilvánosság előtt.

– Nagyon remélem, hogy Lakatos Péter bíró úr nem a vérbírók közé akar tartozni és az eddigi tévedései ellenére józan belátással egy okos ítéletet hoz – mondta vasárnapi Facebook-videójában Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere, aki december 20-án áll bíróság elé Szegeden. – Lesz-e újabb több száz ezres büntetés valamilyen teljesen nevetséges indoklással? – tette fel a kérdést követőinek a városvezető. A polgármester ezen állításait megelőzően is beszélt a bírókról és a bíróságokról a közzétett videóban.

Márki-Zay állításai miatt végül Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal elnöke is közleményt adott ki.

– Amikor egy megyei jogú város polgármestere a nagy nyilvánosság előtt a bírókat olyan „árulóknak” nevezi, akik „pártérdekből abszolút vállalhatatlan ítéletet hoznak”, ezen állítással csaknem 3000, a bírói esküjéhez nap mint nap hű bírót sért meg. Azzal pedig, hogy az álláspontja szerint „vállalhatatlan” ítéletet hozó bírókat az ötvenes évek koncepciós pereiben részt vevő bírókhoz hasonlítja, nem csupán a bírókat, hanem a diktatúra áldozatainak emlékét is meggyalázta – írja kemény hangú nyilatkozatában az OBH elnöke.

Az OBH vezetője kiemelte, hogy a bíróságok munkájáról folyó párbeszéd fontos, ám ez kizárólag szakmai alapon folyhat és tényeken alapulhat, nem pedig „pártpolitikai kontextusba ágyazott személyes vagy akár személyeskedő megállapításokon”.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.