RETRO RÁDIÓ

Sorban állnak az oltásért: Diftéria járvány ütötte fel a fejét a szomszédban

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 11. 01. 17:40

Kárpátalján négy felnőtt betegedett meg, Kijevben pedig egy kilencéves kisfiút kellett kórházba vinni torokgyík miatt. Az országban a kanyaró is felütötte a fejét nemrég.

Idén az év eleje óta hat esetről számoltak be Ukrajnában, míg a tavaly az egész év folyamán is mindössze 10-ről- írja a Kárpátinfo.

„A helyzet igen nyugtalanító” – kommentálta a bbc.com portálnak Volodimir Kurpita, a Közegészségügyi Központ vezérigazgatója a kárpátaljai híreket, melyek szerint az Ungvári Nemzeti Egyetem négy orvostanhallgatója betegedett meg.

A betegség híre kisebb pánikot váltott ki a kárpátaljai megyeszékhelyen: egyetlen nap leforgása alatt majd ezren oltatták be magukat és gyermekeiket a városban, holott máskor havonta alig 600 oltást szoktak elvégezni a településen.

Az orvosok már évekkel ezelőtt figyelmeztettek, csak idő kérdése, hogy a diftéria ismét felüsse a fejét, mivel a lakosság oltottsági szintje alacsony, megyei szinten általában alig haladja meg az 50 százalékot. A Közegészségügyi Központ 2019. szeptemberi adatai szerint az egy éven aluli csecsemők oltottsága csupán 59%-os, a felnőtteké pedig 52% országosan.

Az UNICEF, az ENSZ Gyermekalapja aggódik, hogy a beoltottak alacsony száma miatt a ’90-es évekbelihez hasonló járvány törhet ki az országban. Ezért felszólítják a lakosságot, hogy oltassa be magát. Az Egészségügyi Minisztérium tájékoztatása szerint az országban van elegendő oltóanyag. Az oltást a családorvosok ingyen végzik el- tudatja a Kárpátaljalap.net.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.