Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2019.11.09.

Óriási a felháborodás: Karácsony kitiltaná a dízelautókat Pestről

Kitiltaná a dízel autókat Budapestről Karácsony Gergely – közölte a Hír TV, a főpolgármester Inforádiónak adott interjújára hivatkozva. Máris óriási a felháborodás.

A portál szerint az új főpolgármester intézkedéseinek köszönhetően a jövőben jelentős nehézségekkel szembesülhetnek a Budapesten autózók.

Azok után, hogy a fővárosi közgyűlés alakuló ülésén kihirdették a klímavészhelyzetet, Karácsony Gergely már az autók kitiltásáról beszélt az Inforádióban. A főpolgármester azt is világossá tette, hogy ő nem szeretne járműveket látni a rakpartokon, sőt bejelentette, hogy rövidesen a hétvégén autómentessé teszi a Duna mindkét partját.

Karácsony Gergely műsorvezetői kérdésre, miszerint lehetséges-e, hogy egy idő után nem mehet majd haza a tizenöt éves dízelautójával úgy válaszolt: „előbb-utóbb ez be fog következni„.

A bejelentés nyomán máris hatalmas felháborodás tört ki, hiszen a hebehurgya lépés százezerek életét lehetetlenítené el. Dühös hozzászólások ezrei árasztották el a közösségi médiát.

Az Origo közösségi oldalán az egyik hozzászóló arról ír, hogy

„Úgy látszik szeretne tömegtüntetéseket és kártérítési perek sokaságát. Arról nem is beszélve, hogy a tömegközlekedés, áruszállítás és a taxik nagy része diesel”. Szerintem tiltsunk ki minden autót! Csak riksával meg szekérrel lehessen közlekedni! Budapest hamarosan úgyis egy hatalmas erdő lesz! – írta egy másik hozzászóló.

 

Mások még ennél is jobban felháborodtak:

„De remélem akkor a BKV buszok sem járhatnak, sem a teherautók amik a boltokba szállítják az élelmiszert, a patikákba a gyógyszert, valamint megszünteti a gázolaj jövedéki adóját, és a diesel autókra vonatkozó súlyadót is eltörli ez a kis f...p. ” „Szerintem nem tudja, mit csinál ill. mi a következménye. Még azt sem tartja be, amit ígért, de az összellenzékiek kedvébe akar járni kapzsi kívánságok teljesítéseként első legfontosabb feladatként ezt a baromságot találta ki.” „Alig 1-2 hete tette be a seggét a főpolgi székbe, de már kapja az ívet a ”sajátjaitól„.... szerintem csoda lesz, ha kihúzza az 5 évet. Ekkora dilettantizmussal, hebehurgyasággal, mellyel folyamatos magyarázkodásra kényszerül, nap mint nap megerősítve, hogy mekkora lúzer. Derék kis botrányok lesznek még itt. És azok se fogják sokáig a helyén hagyni, akik most a vállán tartják a kezüket.... tán eleve ez is volt a szándék.”

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Felismerhetetlen lett Tom Cruise barátnője, a Top Gun szőke bombázója

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

Nagy lagzira készül a Házasság első látásra párja!

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

mandiner.hu

Elhunyt a nagymama is a balesetben, amelyben ketrecharcossal ütközött

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Figyelmeztető lövések a kárpátaljai Nagyszőlősön

POLITIK

Az európaiak leginkább a háborútól és a migrációtól félnek

POLITIK

Gyurcsány testőre vigyáz Karácsonyra is

POLITIK

Magyar Péter összeállt azzal, aki nárcisztikus idiótának tartja