„Magyarország kormánya nevében ismételten gratulálok a budapesti polgárok döntése alapján elnyert megbízatásához” – írta a kormányfő.
„A 2019. október 24-én kelt levelét, melyben találkozót kezdeményezett, köszönettel megkaptam. Tudomásom szerint a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésére november 5-én kerül sor. Meggyőződésem, hogy Budapest fejlesztésének kérdései is haladéktalan döntéseket igényelnek, ezért arra kérem, hogy fogadja el meghívásomat Magyarország kormányának november 6-án esedékes ülésére, hogy a fővárosi beruházásokkal kapcsolatos álláspontját megismerhessük, és döntést hozhassunk a kormány által korábban már támogatott budapesti fejlesztések jövőjéről” – fogalmazott Orbán Viktor.
Hozzátette: a kormányülés Budapesttel foglalkozó napirendi pontja
„természetesen nem korlátozódik a fejlesztések ügykörére, szívesen megismerjük az Ön álláspontját bármely más Budapest számára fontos ügyben is”.
„November 6-án szerda reggel 9 órakor várjuk Főpolgármester urat a Karmelita kolostor épületében. A szükséges technikai kérdésekben Gulyás Gergely miniszter úr örömmel áll az Ön rendelkezésére” – zárul a miniszterelnöknek a főpolgármesterhez intézett levele.
Elfogadta a meghívást Karácsony Gergely
Elfogadta Orbán Viktor miniszterelnök meghívását a szerdai kormányülésre Karácsony Gergely főpolgármester, aki ezt hétfő este a Facebook-oldalán jelentette be.
Karácsony Gergely azt írta: elfogadta a meghívást, és azt a közös munka kezdetének, az első lépésnek tekinti.
„Több száz ügyben kell együttműködnünk, hol vitázva, hol egyetértve a budapesti fejlesztésekről” – fogalmazott, hozzátéve, mindez még nyilván sok egyeztetést, sok munkát igényel.
Karácsony Gergely a Facebook-oldalán szó szerint így reagált:
„mivel Budapest fejlesztése a városvezetés és a kormány együttműködését igényli, ezért azt tartottam normálisnak, hogy megválasztásom után találkozót kezdeményezek a miniszterelnökkel. Megjött a válasz, és úgy normális, ha a meghívást elfogadom, a szerdai kormányülésen részt veszek.”
November közepéig döntsön a Fővárosi Közgyűlés a budapesti nagyberuházások sorsáról! – mondta korábban a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Mandiner.hu-nak adott, a portálon csütörtökön közzétett videointerjúban.
Kiemelte, szeretnék, ha a Fővárosi Közgyűlés világosan állást foglalna, milyen fejlesztéseket szeretne megvalósítani, és melyeket nem. Gulyás Gergely arra kérte a főpolgármestert, legkésőbb november 15-ig döntsenek a IX. kerületbe tervezett nagy kézilabdacsarnok és az atlétikai világbajnokságra készülő stadion jövőjéről.
Megjegyezte, amennyiben a főváros új vezetése nem támogatja ezeket a fejlesztéseket, a kormány eldönti, mire használja fel a felszabaduló forrásokat. A Fidesz nem mond le Budapestről, amelyre eddig és ezután is úgy tekint, mint a nemzet fővárosára – mondta a miniszter.
Gulyás Gergely kifejtette, a fővárosban ma is a Fidesz a legnagyobb támogatottságú párt, nem kaptak a korábbiaknál kevesebb szavazatot a kormánypártok, amelyeknek most is magabiztos abszolút többségük lenne az Országgyűlésben az önkormányzati választások eredménye alapján.
Hangsúlyozta, az elmúlt kilenc évben végrehajtott budapesti fejlesztésekre mindenki büszke lehet, ezért úgy tekintenek Tarlós István főpolgármesteri időszakára, mint a főváros aranykorára. A miniszter megerősítette, hogy a kormány ugyanazokat a feltételeket biztosítja Karácsony Gergely új főpolgármesternek, mint amilyenek Tarlós Istvánnak is rendelkezésére álltak.
Az ellenzék pedig most bebizonyíthatja, hogy képes valóra váltani mindazt, amit a kampányban ígért, és azok után, hogy az elmúlt évtizedben szinte sehol, semmilyen felelősséget nem vállalt, megmutathatja azt is, hogy képes néhány városban az adott helyi közösség érdekében működni – fűzte hozzá a miniszter.