Létrehozva: 2019.11.04.

Most már hagyjanak békén az összes migránskvótával

Németh Zsolt napirend előtt arról beszélt, hogy a régi brüsszeli vezetés továbbra is a kötelező kvóták mellett áll, de azt a Fidesz továbbra is teljes mértékben elutasítja.

Németh Zsolt, a Fidesz frakcióvezető-helyettese napirend előtt arról beszélt, hogy Magyarország számára alapvető fontosságú a Kelet és Nyugat közötti jó együttműködés. Hazánk érdekelt benne, hogy minden nagyhatalommal, így Oroszországgal is jó viszonyban legyen, éppen ezért látogatott Magyarországra Vlagyimir Putyin orosz elnök. A politikus arra is emlékeztetett, hogy a közel-keleti biztonság fenntartása is alapvető érdeke hazánknak, éppen ezért is veszünk részt a közel-keleti keresztény közösségek helyzetének rendezésében. Németh Zsolt elmondta, hogy az ország elemi érdeke, hogy a szíriai stabilizáció sikeres legyen. A Fidesz politikusa a kvótaperről azt mondta, hogy a távozó brüsszeli bizottság továbbra is ragaszkodik a migránskvótához, de a magyar választók egyértelműen kiálltak eddig a kvótákkal szemben. Nem kérünk semmilyen migránskvótából – jelentette ki Németh Zsolt.

A távozó Európai Bizottság az utolsó heteit a kötelező betelepítési kvóta kikényszerítésére kívánja fordítani – mondta korábban Hollik István arra, hogy Dimitrisz Avramopu­losz a máltai paktum támogatására szólította fel az uniós tagállamokat.

A távozó Európai Bizottság az utolsó heteit a kötelező betelepítési kvóta kikényszerítésére kívánja fordítani – reagált Hollik István arra, hogy Dimitrisz Avramopu­losz a máltai paktum támogatására szólította fel az uniós tagállamokat.

A Földközi-tengeren felvett bevándorlók elosztására vonatkozó máltai megállapodás támogatására szólította fel ugyanis Dimitrisz Avramopulosz az Európai Unió tagországait az uniós belügyminiszterek legutóbbi luxembourgi tanácsülése előtt. Az uniós migrációügyi biztos az MTI szerint kiemelte, hogy állandó rendszerre van szükség, hogy az olasz és a máltai partokra tartó hajóknak ne kelljen heteket a tengeren vesztegelniük.

Az uniós belügyminiszterek ezek után a Franciaország, Málta, Németország és Olaszország által egyelőre hat hónapra aláírt egyezmény esetleges kiterjesztéséről is tárgyaltak. A találkozó utáni sajtótájékoztatón Avramopulosz kijelentette, több tagállam jelezte, hogy csatlakozna a megállapodáshoz, a megbeszélések ugyanakkor még nem értek véget. Annyi viszont kiderült, hogy az egyezményt Írország, Luxemburg és Portugália biztosította egyértelműen támogatásáról. Az uniós biztos beszélt arról is, hogy a jelenlegi adatok alapján a migrációs helyzet a 2015-ös krízis előtti állapotban van, ezért ébernek kell maradni.

A találkozón egyébként Görögország, Ciprus, illetve Bulgária kifogásolta, hogy az uniós tagállamok nem fordítanak kellő figyelmet a kelet-mediterrán migrációs útvonalra, pedig a legtöbb menedékkérőt ismét itt regisztrálják. A három ország egy olyan szétosztási mechanizmust szeretne, amely enyhítené a nyomást a túlterhelt migrációs frontországok mindegyikén.

Pintér Sándor belügyminiszter az M1 aktuális csatornának Luxem­bourgban hangsúlyozta, a migrációs válság nem oldódik meg a bevándorlók szétosztásával, az csak részprobléma, a valódi kérdés az, hogy Euró­pa meg tudja-e védeni a határait. Hozzátette: ezt Magyarország megtette, és aki menekült, azt befogadta, aki nem az, annak viszont semmi keresnivalója nincs az unióban.

Hollik István kormányszóvivő arról beszélt, hogy a migránskvóta újra napirenden van, fenyegeti a tagállamokat és az európai városokat. Hozzátette, hogy a magyar kormány álláspontja változatlan: kiszállítási kvóta lehet, kötelező betelepítési kvóta nem. Hollik szerint a biztos szavai megerősítik, hogy a távozó brüsszeli bizottság az utolsó heteit a kötelező betelepítési kvóta kikényszerítésére kívánja fordítani. A bevándorláspártiak továbbra is azon dolgoznak, hogy még több migránst hozzanak be. Közölte: a máltai kvótamegállapodás elfogadásával és kiterjesztésével az a cél, hogy kényszerpályára állítsák a tagállamokat és az uniós bizottságot, ezt pedig antidemokratikusnak és inkorrektnek nevezte a kormányszóvivő.

Mi a helyzet Európában?

Ausztriában a diákok több mint egynegyede, Bécsben több mint a fele nem német anyanyelvű. A külügyminisztérium adatai szerint a 2017/18-as tanévben az iskolai tanulók 15,5 százaléka nem osztrák állampolgár volt.

Nem sikerült elérni Édouard Philippe francia miniszterelnök szerint azokat a célokat, amelyeket a bevándorlási törvény tavalyi szigorításával tűzött ki a kormánya. A bevándorlásról a francia nemzetgyűlésben először rendezett vitában a kormányfő kiemelte, hogy 2017 és 2018 között 22 százalékkal nőtt a menedékkérők száma Franciaországban.

Horvátországon keresztül juthat a legtöbb migráns Nyugat-Európába a horvát belügyminiszter szerint. Davor Bozinovic Luxembourgban elmondta, országa Görögország és Ciprus után a legnagyobb nyomásnak van kitéve.

Meghosszabbítja Ausztria a határellenőrzéseket a szlovén és magyar határszakaszokon 2020 májusig. Ezt Wolfgang Peschorn ügyvezető osztrák belügyminiszter közölte kedden az uniós belügyminiszterek tanácskozásán.

 

origo.hu

Lángolt a lelátó Párizsban, de ez sem volt elég a PSG sikeréhez

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

mandiner.hu

A franciák elképesztő váddal támadták meg Magyarországot és Szerbiát

ripost.hu

Kiderült, együtt maradt-e a Házasság első látásra kedvenc házaspárja

hirtv.hu

Mutatjuk, mi lenne a választás eredménye, ha most vasárnap szavaznánk

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

ripost.hu

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.delmagyar.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Magyar Péter új embere évek óta fúrja a rezsicsökkentést.

POLITIK

Már 2019-ben megindultak Karácsonyhoz a guruló dollárok

POLITIK

A gazdasági együttműködés fokozása, ezért jön a kínai elnök

POLITIK

Itt a teljes névsor: Ők indulnak Budapesten a polgármesteri címekért