25°C
35°C

Tihamér, Annamária névnapja

RETRO RÁDIÓ

Minden amit tudni lehet Erdoganról

RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2019. 11. 07. 16:14
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Ripost

Nem akármilyen életpályát tudhat magáénak a török elnök. Csak kevesen tudják róla, hogy ő volt az első török államfő, aki Athénba látogatott.

Erdoğan Isztambulban született, gyermekkorát azonban Rizében töltötte, a Fekete-tenger partján. 13 éves volt, mikor családjával visszaköltözött szülővárosába. Alapfokú tanulmányait egy úgynevezett Imam Hatip iskolában végezte (melynek feladata Atatürk reformjai előtt imámok képzése volt, de később is megtartotta vallásos jellegét), a Marmara Egyetemen pedig közgazdasági és üzleti tanulmányokat folytatott.

Tizenhat évig csaknem professzionális szinten foglalkozott labdarúgással és több éven át dolgozott az isztambuli tömegközlekedési vállalat (IETT) alkalmazottjaként. Politikai karrierjét a Nemzeti Üdvösség Pártja tagjaként kezdte. Az 1980-as katonai puccs után abbahagyta a labdarúgást és a közszférában kezdett el dolgozni.

Korán, már középiskolás korában az iszlamista politikai irányzat támogatója lett. Egyetemi évei alatt ismerte meg Necmettin Erbakan iszlamista politikust, aki később (1996–97-ben) Törökország első iszlamista miniszterelnöke lett. Aktív szereplője az Erbakan által vezetett vallási alapon politizáló pártoknak.[1]

1984-ben Isztambul kozmopolita Beyoğlu negyedének polgármestere lett, 1985-ben pedig a Jólét Pártjának Isztambul tartományi elnökévé választották. Többször indult a parlamenti választásokon is.

1991-ben a Jólét Pártjának sikerült elérnie a 10%-os parlamenti küszöböt és Erdoğan parlamenti képviselői státuszt nyert, melyet azonban a Választási Bizottság a szavazórendszer sajátosságai miatt visszavont. 1994-ben pártja megnyerte a helyi választásokat és ő lett Isztambul főpolgármestere és az Isztambuli Nagyvárosi Bizottság elnöke. Főpolgármesterként szerzett magának hírnevet, mint hatékony ügyintéző, aki elősegítette Isztambul infrastruktúrájának és közlekedésének fejlesztését és a város szépítését. Ezáltal Törökország egyik legkedveltebb politikusa lett.

  • december 12-én, egy délkelet-törökországi nyilvános megjelenése alkalmával a nacionalista költő, Ziya Gökalp egyik ismert verséből idézett: „A mecsetek a mi laktanyáink, a kupolák a sisakjaink, a minaretek a bajonettjeink, a hívek a katonáink.” Történészek szerint azonban az Erdoğan által idézett sorok nem voltak megtalálhatóak az eredeti versben. Ezért 1998-ban Erdoğant vallási gyűlölet szításáért tíz hónap fogházra ítélték, amelyből négy hónapot töltött le 1999 márciusa és júliusa között. Polgármesteri tisztéről lemondott.
  • Ez idő alatt a török iszlámista politika válságba került. 1997-ben a Jólét Pártját alkotmányellenesnek minősítették és betiltották, mondván, hogy a török állam szekuláris jellegét veszélyezteti. A párt új néven újjászerveződött (Fazilet Partisi – Az Erény Pártja), melyet 1999-ben ugyancsak alkotmányellenesnek minősítettek. Miután 2001-ben szakított Erbakannal, Erdoğan és követői létrehozták az Igazság és Fejlődés Pártját (Adalet ve Kalkınma Partisi), míg a fundamentalisták megalapították a Boldogság Pártját (Saadet Partisi). Az Igazság és Fejlődés Pártja 2002-ben megnyerte a parlamenti választásokat,[1] köszönhetően annak, hogy az emberek nem voltak megelégedve a hatalmon lévő párt gazdaságpolitikájával és azzal, ahogyan az 1999-es földrengést kezelték. Erdoğan pártja a szavazatok 34,3%-át szerezte meg. A parlamenti mandátumok szétosztásának szabályai alapján pedig parlamenti többséget szerzett.

    Erdoğan miniszterelnöki kinevezését jogi okokból el kellett halasztani, mert az alkotmány szerint a miniszterelnöknek parlamenti képviselőnek kell lennie, büntetett előélettel viszont nem lehet indulni a választásokon. Erdoğan védelmében Abdullah Gül lépett fel, akit ideiglenesen miniszterelnöknek neveztek ki, és aki megszavaztatta az alkotmány módosítását, ami lehetővé tette, hogy Erdoğan elnyerje Siirt tartomány egyik megüresedett parlamenti mandátumát egy időszakos választáson. Gül ekkor lemondott (és megkapta a külügyi tárcát), Erdoğant pedig Ahmet Necdet Sezer államfő kinevezte miniszterelnöknek.

    2004 májusában Erdoğan lett az első török miniszterelnök 1988 óta, aki Görögországba látogatott, és 1952 óta az első, aki ellátogatott a trákiai török kisebbséghez. Ez rendkívül fontos állomás volt Törökország történelmében, mint ahogy az is, hogy Erdoğan elnyerte a görög miniszterelnök, Kosztasz Karamanlisz támogatását Törökország Európai Unióhoz való csatlakozásához, amire azonban a mai napig nem került sor.

     

     

    Ripost hírek

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.