RETRO RÁDIÓ

Miért nevezte agyhalottnak a NATO-t a francia elnök?

RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2019. 11. 08. 10:57

Macron a brit The Economist című gazdasági lapnak adott interjújában úgy fogalmazott, hogy jelenleg a NATO agyhalála figyelhető meg, mert nincs semmifajta egyeztetés a stratégiai döntéseknél az Egyesült Államok és NATO-szövetségesei között.

Angela Merkel és Jens Stoltenberg NATO-főtitkár egyaránt visszautasította a francia elnök kijelentését.

Merkel a NATO-főtitkárral közösen tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján Berlinben leszögezte, hogy Macron „drasztikus szavai” nem tükrözik az ő nézeteit a szövetségen belüli együttműködéssel kapcsolatban. „Úgy vélem, szükségtelen az ilyen túlzás, még akkor is, ha vannak problémák, és össze kell szednünk magunkat” – hangsúlyozta Merkel. „Macron drasztikus szavakat használt, én nem így látom az együttműködést a NATO-ban. A transzatlanti partnerség nélkülözhetetlen számunkra” – fűzte hozzá. Merkel szerint a katonai szövetség számos területen jól működik. Stoltenberg szintén elutasította Macron bírálatát, s csatlakozott a német kancellár szemléletéhez. „A NATO erős” – hangsúlyozta a főtitkár. Stoltenberg NATO-főtitkár egyébként a nap folyamán az egyik legtekintélyesebb német közhasznú alapítvány, a Körber Alapítvány (Körber Stiftung) berlini rendezvényén beszélt arról, hogy a védelmi kiadások – Washington által megkövetelt – növelése Németország érdekét szolgálja. „Elvárom, hogy a szövetségi partnerek eleget tegyenek kötelezettségeiknek” – mondta Stoltenberg, s emlékeztetetett, hogy a NATO-tagállamok kötelezettséget vállaltak védelmi kiadásaik növelésére. Stoltenberg hangsúlyozta: Németországnak és a többi tagországnak nem azért kell többet költenie ilyen célra, hogy ezzel személy szerint neki vagy az Egyesült Államoknak szívességet tegyen, hanem mert ez a saját biztonságuk végett az érdekükben áll. Egyben Berlin vezető szerepét méltatta a NATO-ban. „Németország több évtizeden át megbízható partnernek bizonyult. Erős Németországra van szükségünk a NATO középpontjában és az európai biztonság szempontjából” – hangoztatta. Rávilágított: Németországnak erős NATO-ra, a NATO-nak pedig erős Németországra van szüksége. Stoltenberg szót ejtett az Egyesült Államok és a többi NATO-tagállam nézeteltéréseiről is. Kijelentette: nem becsüli alá a problémákat, ugyanakkor amikor a NATO tényleges szerepéről, a kollektív védelemről van szó, a katonai szövetség az utóbbi évekhez képest mára „több tartalmat és lényegi elemet” nyújt. Rávilágított arra is, hogy a viták ellenére az utóbbi évekhez képest Európa és Észak-Amerika szorosabb együttműködést folytat. „Az Egyesült Államok nem hagyja magára Európát, éppen ellenkezőleg befektet az európai biztonságba, több katonával, infrastruktúrával és hadgyakorlatokkal” – emelte ki Stoltenberg. Donald Trump amerikai elnök hosszú idő óta sürgeti az Egyesült Államok szövetségeseinél a védelemre szánt összegek emelését. A kibontakozott vita ezzel is szoros összefüggésben lehet.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.