Létrehozva: 2019.11.05.

Mától Gyurcsány testőre a fővárosi főrendész

Úgy lett ahogy a visszatérőben lévő Gyurcsány akarta. Mától személyi testőre irányítja a budapesti rendészetet. Közhatalmi feladatot látnak el.

Évek óta árnyékként követi Gyurcsányt, családtagnak számít Apró Antal villájában. Handl Tamás mától hatalmat kapott Budapesten.

Hogy ki az a Handl Tamás?

Handl a kétezeres évek közepe óta Gyurcsány testőre, sőt már régen több ennél. Közvetlen bizalmas, minden titkok tudója, beleértve magánéleti titkokat is. 2005-től követi árnyékként a bukott miniszterelnököt.

 

Handl Gyurcsány-cégek biztonsági főnökeként vészelte át a nehéz éveket. De most úgy tűnik eljött az idő...

Karácsony a főváros rendészeti parancsnokává emelte Gyurcsány testőrét. A döntés önmagáért beszél.

A Fővárosi Rendészeti igazgatóságnak az 1-es számű testőparancsnok kinevezésével Gyurcsányék ugyanis egyfajta „ellenrendőrség” szerepét szánhatják. A budapesti rendészet szerteágazó, belügyi, rendőrségi, vagyonvédelmi feladatokkal rokon tevékenysége számtalan ilyen lehetőséget kínál. Hiszen egy „közhatalmi szervről” van szó. Ahogy a jogszabály fogalmaz:

„A Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság Budapest Főváros Közgyűlése irányítása alá tartozó közigazgatási szervezet. Önálló jogi személy, tevékenységének jellege alapján közhatalmi költségvetési szerv, feladatellátáshoz gyakorolt funkciói alapján önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv.”

Gyurcsány testőre korábban rendőr alezredesként, a Személyvédelmi Főosztály Diplomáciai Biztonsági Osztály vezetőjeként is dolgozott. Szóval nem akárki lesz Pesten a biztonsági főnök.

origo.hu

Apró bikiniben mutatta meg tökéletes testét Szabó Zsófi - fotók

ripost.hu

Két perc alatt rúgták ki, megalázták BL-döntő előtt a világsztárt

borsonline.hu

Mintha egyenesen Zámbó Jimmyt hallanánk: A Király hangszínén énekel a 19 éves magyar tehetség

vg.hu

Békemenet 2024: Hajdú B. Istvántól és a Tankcsapdától is idézett a miniszterelnök

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

mandiner.hu

Orbán választ adott a Magyar Péter-hájpra

ripost.hu

Áll a bál Moszkvában: Sztankovicsnak máris hadat üzentek

mindmegette.hu

Minden háztartásban ott vannak, és titkon zabálják az áramot: szabadulj meg a fantomfogyasztóktól!

ripost.hu

Buszméretű aszteroida robog a Föld felé: a NASA is kiadta a figyelmeztetést

ripost.hu

Ez lehet a baj, ha sütés után összeesik a piskóta

ripost.hu

Magasra tettük a lécet: ha ezt a kvízt meg tudod oldani hibátlanul, magasabb az IQ-d, mint 140

ripost.hu

"Harry egy idióta és megérdemli, hogy mindenki rajta röhögjön" - keményen beleszállt a hercegbe a híresség

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Rövidesen indul a Békemenet

POLITIK

Németországban máris kezdeni akarják a sorozást

POLITIK

Világháborúval fenyegető, Ukrajnát támogató javaslatokról egyeztet a NATO Prágában

POLITIK

NATO különleges küldetés indulhat Ukrajnában: mi áll a háttérben?

POLITIK

Giorgia Meloni: Nyerjük meg a Bajnokok Ligáját Európában!

POLITIK

Orbán Viktor: Akarunk vért adni Ukrajnáért?

POLITIK

Nézőpont Intézet: Az EP-választás történelmi pillanat

POLITIK

Zelenszkij szerint az oroszok nevetnek rajtuk