Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2019.11.03.

Magyarországnak és Oroszországnak is fontos a keresztény kultúra védelme

Oroszországgal egy nagyon komoly nemzetközi, politikai kérdésben sikerült együttműködést kialakítani, a keresztény közösségek védelmére emelte ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Magyarország és Oroszország egyaránt jelentős erőforrásokat mozgósít a keresztény kultúra és közösségek megvédése érdekében – mondta miniszter. Most a két ország megállapodott arról, hogy Szíriában közösen építenek újjá egy kolostort, továbbá, hogy egy város kenyérellátását biztonságosan lehetővé tévő nagy péküzem felépítését is közösen finanszírozzák – említett példákat. Azt is elmondta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök budapesti látogatásán nagyon fontos ipari együttműködési megállapodásokat kötöttek. A magyar vasúti járműgyártás történetének legnagyobb külföldi megrendelését sikerült megszerezni. Magyar-orosz ipari együttműködés keretében 1300 vasúti kocsit fognak szállítani Egyiptomba. A megbízás értéke több mint egymilliárd dollár – közölte. A miniszter elmondta: arról is megállapodás született, hogy a Mahart szárnyashajó állományát felújítják, modernizálják, szintén orosz ipari együttműködés keretében. Szijjártó Péter kiemelte: amikor Oroszország vezetőivel tárgyalnak, egyértelmű, hogy az energetikai kérdések uralják a napirendet. Úgy fogalmazott, most „kényelmes a helyzetünk”, hiszen olyan még soha nem volt Magyarország történetében, hogy az országban található gáztározók szinte teljesen fel vannak töltve. Így már a jövő télre vonatkozóan folytatnak tárgyalásokat – tette hozzá. Kifejtette, sikerült megkötni azokat a szükséges megállapodásokat is, amelyek nyomán a Richter – a legnagyobb magyar gyógyszergyártó vállalat – újabb piaci sikereket érhet el Moszkvában, ugyanis egy 15 millió dolláros beruházást hajt végre annak köszönhetően, hogy a vállalat egyik legfontosabb terméke felkerült az orosz társadalombiztosítás által támogatott listára. A miniszter beszámolt arról, hogy Magyarország újabb sikereket ér el élelmiszeripari, mezőgazdasági vállalatainak beruházásai nyomán is, a takarmánygyártás területén.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tüntetés Debrecenben: Anyák napján tüntetget Magyar Péter - itt vannak a részletek!

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

magyarnemzet.hu

Kitört a pánik, aztán a népharag amiatt, amit a pékáru között találtak egy magyar áruházban

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

Betétdíjas palackokra váltott a Szentkirályi, az ásványvíz és a Pepsi is érintett

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Gyurcsány testőre vigyáz Karácsonyra is

POLITIK

Magyar Péter összeállt azzal, aki nárcisztikus idiótának tartja

POLITIK

Tüntetés Franciaországban, migránskéselés áldozata lett egy 15 éves fiú

POLITIK

Az oroszok új rakétája 18 ezer kilométerre elér