Létrehozva: 2019.11.17.

Lila fénnyel világítják ki a Lánchidat

Lila fénnyel világítják ki a Lánchidat ma, a koraszülöttek világnapján, hogy felhívják a figyelmet a koraszülöttek és családjaik támogatásának fontosságára – közölte a Melletted a helyem Egyesület.

Az egyesület tájékoztatása szerint Magyarországon évente minden tizedik, vagyis 8000 gyermek születik a 37. hét előtt, közülük majdnem 1500 kritikusan alacsony súllyal. A koraszülöttekhez hasonlóan veszélyeztetettek a 2500 grammnál kisebb súllyal világra jött csecsemők is.

Annak ellenére, hogy a szakemberek szerint a koraszülés népbetegségnek tekinthető, a társadalom keveset tud annak hátteréről, kockázatairól és a megelőzéséről – írták.

Tájékoztattak arról is, hogy a világnapon debütál az egyesület és Pénzes Boróka, egy érintett édesanya által két éve elindított, a koraszülött kisbabák szüleit kilenc témában tájékoztató PICi filmek projekt utolsó kisfilmje is.

A projekt célja, hogy a szülők intézménytől függetlenül megismerkedjenek a lehetőségeikkel, amelyek a gyermekük táplálását, fejlesztését, a gyermekükkel szorosabb kapcsolat kiépítését, érzelmeik és nehéz helyzetük feldolgozását segítik – tették hozzá.

A minden koraszülőt érintő és a koraszülöttek ellátása, fejlődése szempontjából fontos témákat feldolgozó filmek a www.picifilmek.com, az egyesület közösségi oldalán és egyes kórházak osztályain is elérhetőek. A projekt várhatóan folytatódik, további témákkal bővül, és a filmek feliratozásával angol nyelven is hozzáférhető lesz – olvasható a közleményben.

Idén a koraszülöttek mentését támogatja a közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű műsora, amelynek kedvezményezettje a 30 éve működő Peter Cerny Alapítvány – közölte Siklósi Beatrix, az M5 kulturális csatorna igazgatója az MTI-vel pénteken.

Várják a pénzbeli felajánlásokat mindazoktól a cégektől és magánszemélyektől, akik ezt a célt szívükhöz közel állónak érzik. A műsor újra megkeres olyan művészeket, sportolókat, akik személyes tárgyaik „áruba bocsátásával” szeretnének segíteni a beteg újszülöttek gyógyításában. Ezeket a tárgyakat folyamatosan meg lehet vásárolni. A legértékesebb felajánlások közül néhányat december 15-én árverezésre bocsájtanak. Ezen a napon egy reggeltől estig tartó műsorfolyammal zárul a közmédia jótékonysági kampánya. Hangsúlyozta, hogy eddig is több értékes felajánlás érkezett már, amelyek közül kiemelkedik a Puskás Aréna péntek esti nyitómérkőzésének, a Magyarország – Urugay találkozónak az egyik labdája az MLSZ közbenjárásának köszönhetően. Ezt a sporttörténeti tárgyat a válogatott játékosok dedikálják és december 15-én licitre bocsátják.

Magyarországon minden 12. kisbaba kis súllyal vagy koraszülöttként jön világra. A kisbabák egy része nem ott születik, ahol korszerű intenzív kezelést tudnak biztosítani számukra, így a szállítást biztosítani kell részükre. A 2000 gramm alatti babák esetében különösen gondos, azonnali intenzív ellátásra van szükség. Egyes intenzív centrumokban nincs lehetőség a géppel lélegeztetett 800-1000 grammos koraszülöttek speciális vizsgálatának elvégzésére, ezért a vizsgálatokra szállításnak kiemelkedő jelentősége van. A kisbabák életének első pillanataiban a legkisebb ellátási hiányosság is helyrehozhatatlan és maradandó károsodást okoz, amely kiterjedhet a látásra, hallásra, mozgásszervei fejletlenségre, a szellemi visszamaradásra. A Peter Cerny Alapítvány a Beteg Koraszülöttek Gyógyításáért 1989 óta folyamatosan üzemelteti koraszülött mentő- és szállító rohamkocsi szolgálatát azért, hogy a koraszülöttek minél hamarabb megfelelő egészségügyi ellátásban részesülhessenek. Az Alapítvány az elmúlt 29 és fél év alatt 90 kórháznak nyújtott éjjel-nappal elérhető segítséget Közép-Magyarországon a fővárost övező 130 kilométeres sugarú körben, ahol mintegy 4,5 millió lakos él. Az elmúlt évtizedekben több mint 79 ezer koraszülött és beteg újszülött mentését és szakszerű szállítását végezték.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A rákos Katalin hercegné elképesztő dolgot tett Harry herceggel

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

magyarnemzet.hu

Magyar Péter védett vasúti kocsija: ezt válaszolta a MÁV

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Most a NATO-t fenyegeti Oroszország

POLITIK

Történelmi jelentőségű, hogy hozzánk látogat a kínai elnök

POLITIK

Gyurcsány így foglalta el a budapesti Városházát

POLITIK

Ukrajna korszerű légelhárító rendszereket kap