Létrehozva: 2019.11.13.

Kire voksol Kelemen Hunor Erdélyben az elnökválasztás következő fordulójában

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) arra biztatja a szimpatizánsait, hogy szavazzanak lelkiismeretük szerint a romániai elnökválasztás november 24-én tartandó második fordulójában.

A döntést Kelemen Hunor, a szövetség elnöke jelentette be szerdán Kolozsváron, a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) ülése után. Kelemen Hunor elmondta, a választások első fordulóját követő három napban a második fordulóba jutott jelöltek egyike sem kereste meg az RMDSZ-t, hogy a szövetség támogatását kérje. „Ilyen körülmények között nem tudunk, nem is akarunk kampányolni egyik jelölt mellett sem. A választók bölcsességében bízunk. Arra biztatjuk őket, hogy vegyenek részt a választáson, mert mindig ezt javasoljuk, és szavazzanak a józan eszük szerint” – fogalmazott Kelemen Hunor. A választás második fordulójában a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) jelöltje, Klaus Iohannis jelenlegi elnök, és a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje, az októberben leváltott miniszterelnök, Viorica Dancila mérkőzik meg egymással. Újságírói kérdésre válaszolva Kelemen Hunor kijelentette: az összes elégedetlensége és haragja ellenére ő maga az Európai Néppárthoz (EPP) tartozó jelöltre (Klaus Iohannisra) fog szavazni. Az RMDSZ elnöke arról is beszámolt, hogy a SZÁT elemezte az elnökválasztás első fordulójában elért eredményeket. Kijelentette: az adott körülmények között, a politikai, társadalmi környezetben jó eredménynek tekintik az RMDSZ jelöltje által elért 3,9 százalékos szavazatarányt. Elmondta: az RMDSZ 2016-ban megtörte a csökkenő szavazatok trendjét, azóta minden választáson jobb eredményt ér el, mint a korábbi hasonló választáson. Újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: a romániai magyarok 6,5 százalékos számaránya mellett azért számít jó eredménynek a 3,9 százalék, mert államelnök-választásról van szó, amikor a magyarok egy része haszonelvűen szavaz. Olyan jelöltre adja a szavazatát, akinek van esélye megnyerni a választást. „Nem mondjuk, hogy győztünk, azt akkor mondhatnánk, ha megnyertem volna a választást. Azt mondjuk, hogy jó eredményt értünk el” – magyarázta. Arra a kérdésre, hogy az RMDSZ kész-e együttműködni a Magyar Polgári Párttal (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárttal (EMNP) a jövő évi önkormányzati és parlamenti választások sikere érdekében, Kelemen Hunor kijelentette: „2014-ben és 2016-ban is együttműködtünk, 2020-ban sem fog rajtunk múlni”. Hozzátette, kívülről úgy néz ki, hogy mindkét kisebb pártnak belső problémái vannak. „Ha ezeket megoldották, tudunk foglalkozni a jövővel is” – fűzte hozzá.
Basescu pártja is Iohannist támogatja
Dancilával szemben ugyancsak Klaus Iohannis újraválasztását támogatja a Traian Basescu volt államfő által alapított Népi Mozgalom Pártja (PMP) is – jelentette be szerdán Mihail Neamtu, a PMP szóvivője. A PMP államfőjelöltje, Theodor Paleologu egyetemi oktató a voksok 5,7 százalékát szerezte meg és így az ötödik helyen végzett a vasárnap lezárult első fordulóban. Neamtu kifejtette: a PMP és államfőjelöltje jobboldali programmal kampányolt, és elveihez hű pártként sosem bíztathatja híveit arra, hogy baloldali pártot támogassanak, amely ráadásul „Európa sereghajtójává tette Romániát”. Az első fordulót csaknem 38 százalékkal megnyerő Iohannist azonban arra figyelmeztette: nem elég a PSD-t bírálni, és úgy vélekedett, tovább csökkentheti a szavazói kedvet az, ha Iohannis továbbra is elzárkózik attól, hogy nyilvános vitát folytasson kihívójával. A szóvivő elégedetten nyilatkozott Paleologu eredményéről, szerinte a PMP három egymást követő (a 2016-os parlamenti, a májusi európai parlamenti és a mostani) választáson bebizonyította, hogy át tudja lépni az ötszázalékos küszöböt. Korábban egy másik jobbközép párt, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) is bejelentette, hogy Iohannis mögé sorakozik fel. Dan Barna, az USR államfőjelöltje a harmadik helyen végzett a voksok 15 százalékával. Dancila a negyedik helyezett Mircea Diaconu színművész, volt EP-képviselő híveitől remélhet többletszavazatokat a második fordulóban. A két kisebb balliberális párt által támogatott, a voksok 9 százalékát megszerző jelöltet azonban nagyon megviselte, hogy nem ő lesz Iohannis ellenfele a második fordulóban, így az újságírók érdeklődésére válaszolva azt mondta: senkit sem támogat a versenyben maradt jelöltek közül, mert a „második fordulóba nem jutott be senki”. Az első fordulót Iohannis nyerte csaknem 38 százalékos eredménnyel, míg Dancila a szavazatok 22 százalékával lett a második. November 24-én kettejük közül választják meg Románia elnökét a következő öt évre.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Izrael elindította a támadást, véres összecsapások folynak, hatalmas a pusztítás

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

„Elválnak az útjaink” – újabb sztárpár jelentette be: vége, nincs tovább

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

life.hu

Vihar a paradicsomban: repedezik Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Nagy az esélye, hogy az USA belekeveredik az ukrán háborúba

POLITIK

Ma iktatják be Vlagyimir Putyint a Kremlben

POLITIK

Az izraeli hadsereg ismét megindult Gázában

POLITIK

Most a NATO-t fenyegeti Oroszország