0°C
1°C

Gusztáv névnapja

RETRO RÁDIÓ

Itt a szomszédban fogták el az Iszlám Állam parancsnokát

Létrehozva2019. 11. 17. 16:40

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) a CIA-val és a georgiai belügyminisztériummal együttműködve őrizetbe vette Kijev mellett az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet egyik kulcsfiguráját – hozta nyilvánosságra pénteken az SZBU sajtószolgálata.

A közlemény szerint az elfogott férfi egy bizonyos Al Bara Sisani néven ismert, georgiai állampolgárságú férfi. 2013 óta töltött be magas rangú tisztet az Iszlám Államban, a szervezet néhai „hadügyminiszterének”, a georgiai csecsen Abu Omar as-Sisaninak a helyettese volt. Miután utóbbit 2016-ban likvidálták, Al Bara Sisani Szíriából Törökországba utazott, ahol folytatta a terrorszervezett koordinálását.

2018 nyarán érkezett illegálisan Ukrajnába hamis útlevéllel, ahonnan tovább folytatta a terrorszervezet egy különleges csoportjának a koordinálását. A férfit annál a Kijev környékén lévő háznál vették őrizetbe, ahol lakott. Fotójának elemzése alapján megállapították, hogy a férfi egyezik a körözött terroristával.

Jelenleg kiadatás előtti letartóztatásban van. Az ukrán hatóságok még ellenőrzik, hogy Ukrajnában követett-e el bűncselekményt.

A vezért már megölték Egy titkos katonai akcióban meghalt Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam rettegett vezére – jelentette be még október 27-én Donald Trump. Elemzők szerint a terrorvezér halála jól jött most az amerikai elnöknek, aki hetek óta a bírálatok kereszttüzében áll, amiért kivonta csapatait a dzsihadistáktól hemzsegő szíriai térségből. A Szíria északnyugati térségében tartózkodó amerikai csapatoknak sikerült végezniük az Iszlám Állam (ISIS) terrorszervezet vezetőjével. – Abu Bakr al-Bagdadi halott – jelentette be ünnepélyesen az amerikai elnök, hosszasan méltatva katonáinak kiváló tettét. Mint fogalmazott, a terroristavezér úgy halt meg, mint egy kutya, egy gyáva ember, aki menekülés közben egy alagútban felrobbantotta magát, megölve három gyermeket is. Tudatta azt is, hogy al-Bagdadi földi maradványait az amerikai hírszerzés birtokában lévő DNS-minták alapján a helyszínen, tizenöt percen belül azonosították. Az elnök szűkszavúan köszönetet mondott az irakiaknak, a kurdoknak, a törököknek és az oroszoknak is. Arról azonban kevés szót ejtett, hogy a titkos akcióban oroszlánrészt vállaltak a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) elnevezésű, kurdok vezette katonai szövetség alakulatai is, amelyek a hó eleji amerikai csapatkivonást követően Recep Tayyip Erdogan török elnök haragjával találták szembe magukat Északkelet-Szíriában. Mazlúm Abdi SDF-parancsnok már jóval Trump beszéde előtt arról számolt be a Twitter mikroblogon: az al-Bagdadi ellen végrehajtott akciót mintegy öt hónapon át tartó együttműködés előzte meg az amerikai és a kurd csapatok között. Az AFP hírügynökségnek nyilatkozva arról is beszélt, hogy a következő napokban arra számítanak: az ISIS térségben tartózkodó alvó sejtjei mindent megtesznek majd, hogy bosszút álljanak vezetőjük haláláért. A kurdok ezért teljes készültségben várják az esetleges támadásokat. Abu Bakr al-Bagdadi a világ egyik legkeresettebb embere volt, az Egyesült Államok 25 millió dollár (7 milliárd 225 millió forint) vérdíjat tűzött ki a fejére. Az elmúlt években már többször bejelentették a halálát, de később az Iszlám Állam jelképes feje hónapokkal később jól megkomponált videoüzenetekben feltűnve bizonyította a világban szétszóródott híveinek, hogy továbbra is életben van. A „kalifátust” 2010 óta vezette, és a látványos, kegyetlen kivégzéseket közvetítő propagandavideók segítségével gyorsan világszerte hírhedtté is tette. A 48 éves, iraki származású terrorvezér iszlám tanulmányok szakon szerzett doktori fokozatot, és vallási vezetőként is dolgozott. Az al-Kaida terrorhálózat tagjaként is ismert volt. Korábban amerikai fogságba esett, méghozzá – az Iszlám Állam több magas rangú vezetőjéhez hasonlóan – a dél-iraki fogolytáborban, a Camp Buccában töltött el éveket, mielőtt 2009-ben, egy nagyszabású amnesztiaprogram keretében, több száz rabtársával együtt szabadon engedték volna. Sokak szerint al-Bagdadi ebben a táborban radikalizálódott, ahol cellatársai Szaddám Huszein volt iraki diktátor egykori magas rangú tisztviselői voltak.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.